Mit kellene tennem? Hogyan küzdjem le ezt az időszakot?

23 éves vagyok, Intenzív osztályon dolgozom 1 éve, ez az első munkahelyem. Úgy kerültem ide,hogy még a suliban tanultam, de mivel az ösztöndíj amit felvettem kötött ahhoz, hogy hamarabb elhelyezkedjek , így jelentkeztem. Az áp. igazgató az ITO-ra helyezett el, mivel Covid-ra kerestek segítőket , és abban egyeztünk meg,hogy alapápolást kell végeznem,de majd ha a vészhelyzet elcsendesült, beszélhetünk arról,hogy más osztályra áthelyez.. így belettem dobva a mélyvízbe…4 nap “betanulás” után inkább műszakba kértem magam mert igazából nem is tudtam csak alapáp.-ban segítkezni,és mindenkinek csak útban voltam.. úgy döntöttem,hogy nem szarozok megfigyeltem mi az amiben inkább segíteni tudok… aztán eltelt az idő, megszerettem , itt maradtam.. megpróbáltam megtanulni úszni a mélyben.. De viszont akkora nyomás is zúdúlt rám ezzel együtt,amit mostanában nehezen tudok kezelni.. Egy olyan helyen vagyok,ahol magas szintű szakmai tudásra van szükség, és életveszélyes állapotokban cselekedni kell.. Mindenre próbálok odafigyelni,tanulni mindent megjegyezni.. vannak olyan kollegáim akik mindig tényleg segítenek és számíthatok rájuk, de van olyan is aki nem egyszer leteremtett amikor apróbb hibákat is vétettem.. tudom hogy nem vagyunk egyformák, nem lehet mindenki kedves állandóan, de ezek a megjegyzések nem motiváltak hanem inkább megtörtek,emésztettem magam rajtuk,és olyan mélyen bántttak,hogy a sírás kerülgetett napokig még a nyomás és a magas elvárások mellett.. ez a kollégám a történtek után mindig úgy tett,mintha misem történt volna.. aztán most az elmúlt időszakban egy dologban megint hibáztam, és átadás közben derült ki..( lázlapon elírtam egy gyógyszer nevét,amit igazából ismertem de abban a pillanatban nem jutott eszembe,hogy mire adjuk , így azt mondtam nem tudom) Orvos és kollegák előtt lebaszott, megalázva éreztem magam… ez adta a teljes megtörést.. a következő műszakra már sírva jöttem, még jobban azon agyaltam miket hibáztam,hibázhatok,nem vagyok idevaló,csak bajt okozok… már ezeket a sebeket igazából kibeszélni sem tudtam,nem tudtam ezeket a negatív érzéseket kiverni sem a fejemből,így úgy döntottem beszélek a Főnővérrel.. elmeséltem neki mitörtént,hogy nem ez volt már az első bántás,hibáztam tudom, de ezt már nem tudom kezelni(megállapodtunk hogy segít megtanítani a gyógyszereket).. beszélt ezzel a kolleganőmmel,akivel néhány műszak után találkoztam.. Nagyon dühös volt rám.. bocsánatot kértem tőle,elmondtam neki ,hogy nehéz itt lennem, és a megjegyzéseivel nagyon megbánt és lehet észre sem veszi.. Erre azt felelte,nem kell nekünk együtt dolgoznunk,meg legalább a szemembe mondja nem úgy mint a többi kollegám.. meg hogy ő mindig az újak mellett állt ki(más új is panaszkodott rá,és már mindenkit elűztek maguk mellől akik előttem dolgoztak itt)… teljesen az ellenkezőjét állítja annak,mint amiket éreztet velem.. Most még rosszabbul érzem magamat mint eddig,

és nem tudom mit tegyek…