Hogyan lehetne változtatni azon, hogy a munkahelyen a többiek nem beszélnek velem, kb. levegőnek néznek? Az én hibám ez?

Alapvetően nem tartom magam antiszociális embernek, megvan a magam érdeklődési köre, a magam világa, és a magam módján meg tudom találni másokkal a hangot, leginkább azokkal, akikkel közös a habitusom, érdeklődési köröm. Ugyanakkor az a "társaság középpontja" sem vagyok. El lehet velem beszélgetni, de amikor olyan a hangulatom, akkor szeretek inkább magamban ülni és elvagyok a munkámmal.

1 éve vagyok egy munkahelyen, ahol egy irodában vagyok egy csapattal. Valahogy rossz volt az egésznek az eleje, emlékszem, amikor oda kerültem, letudtuk a kötelező bemutatkozási köröket, egy-két emberrel még beszélgettem is, de aztán valahogy elhalt a dolog, rosszul sikerült a rajt. Ha elmentek ebédelni, engem nem hívtak magukkal, néha délutánonként is beülnek valahová inni, és akkor sem szólnak. 1-2 ilyen után én azt éreztem, hogy engem nem akarnak hívni, lehet, hogy meg is sértődtem ezen kissé, úgyhogy én sem erőltettem a további barátkozást. Eléggé összeszokott ez a csapat egyébként, és én nem igazán látom ott a helyem, ugyanúgy kívülálló vagyok, mint 1 éve. Úgy érzem, hogy bekerültem a "te nulla vagy" kalapba, és nem igazán látom, hogy lehetne ebből kikerülni. Egész nap ülök, hallgatom, ahogy beszélgetnek, de engem szarba se vesznek, sőt, van, hogy élcelődnek is rajtam... Azt is észrevettem, hogy vannak emberek az irodán kívül, akikkel szintén ezt csinálják, kibeszélik őket, élcelődnek rajtuk, lenézik őket.

Egy ideig reménykedtem, hogy változni fog valami, egyszer a feleségem megkértem, hogy süssön süteményt, amit beviszek, de egy rám irányuló lekicsinylő megjegyzés után letettem erről. Ma már inkább az utálat van bennem, és én is ugyanolyan távolságtartó vagyok velük, mint ők velem.

Viszont nem rég jött egy új munkatárs, beült közénk. Eleinte vele is távolságtartóak voltak, de ez az új ember teljesen más, mint én, és ő valahogy elkezdett velük barátkozni, és befogadták maguk közé. Ez nekem nagyon rosszul esik, sokszor az van bennem, hogy az én hibám, hogy ez így alakult? Az új emberrel nem vagyok rosszban egyébként.

Volt már más is hasonló helyzetben? Mit tanácsoltok, próbálkozzak, vagy inkább hagyjam az egészet? Őszintén szólva, inkább ez utóbbiban látom a megoldást, de ha van olyan, aki egy hasonló szituban be tudott illeszkedni, írja le.