Ha árak számítanak egy munkahelyen, nem az emberek, akkor miért akarunk empátiát mutatni az emberek felé, mikor a megélhetési eszközök sokkal fontosabbak?

Mikor elkezd valaki dolgozni egy munkahelyen, akkor szigorú szabályok vannak. Még a diri is munkavédelmi bakancsot hordott. Aztán, a takarítóknak a vezetőjével sűrűn vita volt kettőjük között, mert a cég nem tudta anyagilag finanszírozni a vegyszereket, takarítási eszközöket. A vége az lett, hogy másik cég vette át az irányítást, más gondoskodott a takarításról. Szépen lassan, más területeken is cserélődtek az emberek, sokan elmentek, a szabályok egyre barátságtalanabbak lettek. Az emberek azt mondták a másikra, hogy nem tartja tisztán a WC-t, mikor nem is voltak a helyiségben kedvező feltételek, az embert mindenért elkezdték kóstolni, csak azért, mert törekedett. Ha védekezett, akkor ő volt a hibás, akkor is. A vezetők egyre több pénzt akartak, kevesebb olyan tényezővel, ami nekik anyagi ráfordítást igényelt volna. Az ember nem tudja, hogy mi az az empátia, mert mindenki csak saját magát képviselte, meg fogja is. Az emberek az adott helyzeteknél, azt se tudták, hogy ki a hibás, mert abszolút nem is számított. Ha valahol bukik az ember, teljesen mindegy, hogy hol, meg hányszor. Ha ilyen elvekre épít egy cég, akkor miért fontos a bevétel, ha az alapok nincsenek meg?