Mit lehet tenni ilyen beosztottal?
Van egy 54 éves női beosztottam (minőségellenőr). Én vagyok a felettese, visznt semmi munkáltatói jogköröm sincs, szankciók sincsenek, amikkel tudok rá hatni, a beosztást alakítom én és ennyi.
Teljesen bolond a nő, paranoiás, harsány és ostoba. Rajta kívül van még 7 min. ellenőr, az egyikőjük az állandó párja műszakban, aki a felmondás szélén áll miatta, a többieket nem lehet beosztani mellé, mert senki sem vállalja el.
Az a probléma, hogy én az felettesem jóba van vele, mert régen ő volt itt a főnök, meg idősebb, mint én, ezért az én beosztottam őt elfogadja főnöknek, engem 30 évesen nem.
A lényeg, hogy mindenkivel kiabál, ha más beszélget és arra jön be, akkor megsértődik, hogy nem h.lye, tudja hogy pont akkor beszélték ki stb.
Most csütörtökön kiderült, hogy az egyik min. ellenőr covidos, hétfőn még volt dolgozni, semmi tünete nem volt, kedden már otthon maradt, mert lebetegetett. Szerveztem péntekre tesztet azoknak, akik találkoztak vele. Egyikűjük nem tudott hamarabb bejönni, mert baleset volt az úton és lekéste a buszt, neki hétfőn lesz. Ez az 54 éves min. ellenőr már alapból kiabálva jött be a tesztre, hogy én milyen felelőtlen vagyok, hogy itt nincsenek szabályok, mert senki sem hordja a maszkot (hozzáteszem amíg én fél 8-tól 4ig bent vagyok, addig mindenkin van), nem igaz h xy-t nem lehet letesztelni, mikor egész nap együtt volt azzal, aki beteg lett. Mondtam ő is le lesz, nem tudott bejönni, semmi tünete sincs amúgy is, felesleges ezen hisztizni. Teljesen kikelt magából, hogy őt tiszteljem már, mert ő 54 éves és rá ez veszélyes (3x van oltva, volt is már covidos), én 28 évesen semmihez sem értek, csak azért vagyok főnök, mert jókor voltam jó helyen, és azért védem a többieket, mert nyalom a s.ggüket, amúgy is a lánya egészségügyis tudja mi a helyzet. Ekkor már felment bennem a pumpa és visszaszóltam, hogy egy fogászati asszisztens vajmi keveset ért a covidhoz véleményem szerint. Ekkor is folytatta a b.romságait, aztán arra lyukadt ki, hogy nekem nem fog szívességet tenni és felmond. Mondtam, redben, azt megköszönnénk.
2 óra múlva hívott a főnököm, hogy felhívta őt és hogy miért mondok vezető létemre ilyet, hogy mondjon fel, nem lehet és még én voltam lecseszve.
De komolyan, ez normális, hogy így beszélhet a kollégáival következmények nélkül + a felettesével?
Mit lehetne tenni akkor ellene? Kirúgni nem rúghatom, ilyen csúnyákat nem mondhatok neki, akkor hogy állítsuk le, hogy folyamatosan mindenkit inzultáljon?
Hmm. Akkor talán visszafogja magát.
Ha ismét nekikezd, akkor legyél szigorúbb. Követeld meg a munkahelyi fegyelmet, és a felettesi hierarchia elismerését. És mondd meg neki, hogy ha nem megy, akkor mehet a másik után.
De ne vitatkozz vele, csak teremtsd le.
Mondom, akár ötperces késésről stb. is igazolójelentést, írkáljon magyarázatot arról, hogy miért csinálta, és nyilatkozzon arról, hogy helyes volt-e, és miben fog változtatni. Szenvedjen a papírral. Ha utasítgatod, akkor rájön, hogy te vagy a főnök, ha csak szépen kéred, akkor nem. És ezzel még nem léped túl a hatáskörödet.
De mondom, lehetsz pl. mindenkivel tök jófej, teátrálisan, pl. megkérdezed tőlük (előtte, hogy mikor akarnak szabira menni, neki meg kiosztod amit csak lehet külön, és megmondod, hogy ezzel jutalmazod a beosztottak lojalitását, ami róla nem mondható el, szóval így járt.
Az is lehet, hogy az egész arra ment ki, hogy meg akartak téged fúrni, és a helyettesed akarták a te helyedre tenni, csak nem jött össze. Ha így van, akkor van esély rá, hogy a céltudatos tevékenységgel leáll, már csak a természetéből fakadóan csinálja, kisebb lendülettel, na meg egyedül.
Grat. Örülök, hogy megfogadtad a tanácsom, és jól sült el.
A Kérdező már nem elérhető, így a téma OFF.
"A felhasználónak nem tudunk üzenetet továbbítani
(nincs ilyen felhasználó vagy már törölte regisztrációját vagy letiltásra került a fiókja)!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!