Miért az elnyomásról szól az élet?

Munkahelyen volt egy idősebb nő, akinek egy osztály tartozott a felelősségi területéhez, persze más is, de az volt nála a meghatározott rész. Fizikálisan nem tudott már a munkájával foglalkozni, persze előtte ő is kapott már negatív kritikákat a tevékenységei során. Lényeg az, hogy másik munkakör tetszett meg neki a cégen belül, mondjuk elég körülményesen, de biztosítani tudták ezt neki. Helyére nem vettek akkor fel senkit. A munkája során, a fiatalabb nők is segítették mikor kellett, de most mikor nincs már, most lettek meghatározva azok az emberek, akiknek a munkáját el kell végezni. Ha eddig szívesen foglalkoztál azzal, amit csinált, akkor nem engedték, erőteljesen érvényesíteni kellett magad, hogy te azt szeretnéd csinálni, de nem tetszett ez másoknak, ebben az időszakban meg elvárják azt már, hogy minden precízen álljon az ő részlegén, ha csinálod a feladatokat, akkor szigorúan ellenőrzik és butának hisznek, holott nagyon igazításra szorulna az osztály és egy állandó emberre, mert eddig nem volt rendesen foglalkozva vele, nem is engedték, hogy jót tegyél, de most meg a tökéletesség a cél, holott az áru nem is érkezett be hozzá, de már egy ideje rajtunk követelik. Sokat dolgozik az ember, de a megbecsülés és az elégedettség a vezetőknél merül ki, meg 1-2 dolgozónál, akik jobb megítélést kapnak, mert befolyásosak a szülei, emellett bármikor mosolyoghatnak, holott nem vívtak eddig annyi harcot, ami a boldogságukat szolgálná. Ha elnyomjuk minden irányból a dolgozókat, mert a szervezés és a megbecsülés gondot okoz, akkor mikor lesz az, hogy a pénz nem tudja pótolni azokat a károkat, amiket az “okosok” okoznak?