Mit lehet tenni ilyen beosztottal?
A kirúgáson kívül, mert ahhoz nincs jogköröm?
Élelmiszeripar, minőségellenőr, másik 7 kollégával együtt. 3 oldal van a laborban, ebből 2 olda 3 műszakban van, mert a termelés folyamatos, az ő oldala nem, alapanyagok mintázása, minbiz stb. tartozik ide. Itt 2 műszakban dolgoznak ketten.
Addig semmi baj vele, amíg egész nap ülhet a székébe és kb. semmit nem kell csinálnia, de azért persze úgy csinál, mint aki dolgozik. 1 éve vagyok a főnöke, előtte helyettes voltam, pontosan tudom mit csinál, a másik 7 is tudja, de mindenkinél okosabbnak képzeli magát.
Az egyik oldalon a kolléganő koronavírusos, így nem jön már idén dolgozni, a másik kettő egész héten 12 órázott úgy, hogy az egyikőjük busszal jár be másik városból. Jövőhétre beosztottam ezt a bizonyos kollégnőt erre az oldalra de úgy, hogy műszakot se kell váltania, ugyanakkor jön, csak épp nem ücsöröghet egész nap, a mintázást stb. majd a váltótársa megcsinálja délután. Erre olyan hisztit csapott (nem az első), hogy miért nem tud a többi 12 órázni, miért mindig ők vannak szivatva. Kb. 3x fordult elő az idén, hogy nekik kellett beugrani pár napra. Nem érti meg, hogy a kolléganő 25km-rő jár be minden nap busszal, nem akarom 2 hétig felesleges terhelni karácsony előtt, hogy aztán lebetegedjenek, folyton azt mondja, hogy neki ugyanannyi bejárni. Velem szemben lakik, 6km-re a cégtől.
Ha bejön egy hűtős alapanyag, akkor szintúgy hisztizik, hogy mindig neki kell mintáznia. Összeírtam neki, hogy egész évben hányszor mintázott ő és hányszor a váltótársa, ő kb. fele annyiszor ilyen alapanyagot, mintha fel sem fogná, egyszerűen folytatja tovább, hogy de mindig ő mintázza.
A konkrét tényeket meghazuttolja. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mivel lehetne leállítani, mert annyira buta.
Ötletek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!