Normális, hogy nem vagyok szerelmes a munkámba?

Nincs ezzel semmi baj, az a jó, ha nem viszed haza a munkát.

Én pl. szeretem a munkámat, de ahogy letelik a munkaidő és elhagyom a cég területét, már el is felejtem aznapra a munka témát. Vannak sokkal fontosabb dolgok is a munkahelyen kívül.

Pontosítok: a munkahelyen kívül vannak az igazán fontos dolgok.

Nekem is volt olyan kollégám, akit el kellett kerülnöm, mert lementem elszívni egy cigit, szerettem volna kicsit kikapcsolódni és ha meglátott odajött és rám öntötte hogy aznap mit csinált a munkában. Olyan is volt aki úgy adott munkát (nem is a főnökömként) hogy lejárt a munkaidőm és erre annyit reagált, hogy "nem baj ez még gyorsan belefér neked", ha én is itt maradtam pluszban.

Viszont régen én is hasonló voltam. 2 munkahelyemen is túlteljesítettem, a maximumot nyújtottam. Emellett csapatépítőket szerveztem. Ezenkívül én minden beosztás cserében benne voltam, ha kellett ember túlórára, jelentkeztem. Szombaton is és vasárnap is bementem ha valaki visszamondta. Otthonról is foglalkoztam a munkával. Radásul olyan munkákat elvállaltam aminek a menetét mások nem ismerték. A főnökök a szorgalmammal és a munkámmal is meg voltak elégedve.

Az első helyen voltam hónap dolgozója, majd amikor az év dolgozóit kihirdették, nem voltam benne, de kevésbé pörgős emberek megkapták a címet, mert szimpatikusak voltak a főnök sógorának.

A másik helyen kezdtem unni, hogy nem csak hogy hónap dolgozója nem lettem soha, de a kollektív lebaxásokba is belevettek, amikor én nem csináltam rosszat.

Amikor új helyre mentem, kitaláltam, hogy új életet is kezdek. Azóta nyugodtabb is vagyok.

szerintem ha nem a megélhetés múlna rajta, nagyon sok ember nem dolgozna és nem is lenne hibáztatható érte.

bármennyire szereti az ember a munkáját, évtizedeken át úgyis megutálja, az állandó készenlét, taposómalom...