Ha egy srác 3 éve szüleivel él arra hivatkozva, hogy szédül, de se dokihoz, se állásinterjúra nem megy el és nem keres állást, munkakerülő?

Szerintem ez több lesz már, mint szorongás, szociális fóbia. Itt a tag érzelmeivel is baj van. Vagy pszichopata, vagy szociopata, de hogy nem akar adni elviekben se pénzt a szüleinek az egy intő jel.

Én bevizsgáltatnám pszichiáterrel.

Feljelentheti, de nem tud mit kezdeni.

18 elmúlt...

#5 kérdező. Akkor az is probléma, ahogyan a szülei viselkednek vele. Lényegében alá raknak mindent, nincsenek határok és ez most visszájára sült el.

Elég félelmetes lehet, ha eddig mindene (koszt és kvártély) megvolt, most azt várják tőle, hogy álljon a saját lábára. Gyerekkorban erre (értsd: önállóságra) kellene megtanitania a szülőknek a gyereket, na ez az ami nála valószínűleg kimaradt, tehát lényegében egy olyan dolog, amit nem tud.

Pszichoterápiával vissza kellene menni az alapokhoz, és felépíteni mindent.

Szerintem először is ebben kéne ezt a fiút támogatni, hogy eljusson egy szakemberhez.

Egyèrtelműen.

Nekem volt egy baratom, panaszkodott hogy az iskolàba mindig kirúgjàk. Persze,ert nem jàrt be sose. Szereztem neki àllàst. Bemegy, alàírja a papírokat, ès mehet dolgozni. Olyan volt amilyent szeretett volna. 8 óra, èjszakai àllàs, korrekt gizetès, nem kellett megszakadni. Nem ment el. Az ilyen ember èlet kèptelen. Ez a sràc 33 èvesen 8 osztàlyal othon èl.

Szèdülès: vagy csak kamu, vagy csak arra is lusta hogy elmenjen dokihoz.... ne katogj ezen...

Kérdezd meg az anyját, hogy hívott-e már orvost hozzá és hogy aggódik-e a gyermeke egészségéért és akkor megtudod, hogy kezelik-e, vagy nem. Ha a beteg nagyon súlyos , akkor lehet, hogy a gyerek nem is tud dolgozni - ezt kellene első körben megtudni. Ha kezelik és gyógyul, akkor van remény, hogy meggyógyulva fog majd dolgozni.

Ha nem fordultak orvoshoz, akkor jelezd ezt a problémát akár e-mailben a családsegítő szolgálatnak!

Szerintem depresszió és szociális fóbia. Amikor befejeztem a tanulmányaimat aktívan elkezdtem állást keresni, interjún is voltam, de mindig beijedtem, hogy én ehhez nem vagyok elég jó, nem fogok tudni betanulni, amúgy is van tartalék pénzem, inkább kitanulok mást stb., szóval jöttek a kifogások. Én az elején szívesen jártam boltba, mert legalább hasznára voltam valakinek, érintkeztem emberekkel, volt valami dolgom, bár tudom, ez nem számít nagy dolognak, hogy elintézek ezt azt. 20-25 év egy kemény időszak az ember életében, ez az intervallum, mert sokan rájönnek, mennyire semmit nem tudnak a való életről, vagy hogy ők maguk mit szeretnének elérni. Munkát találni is iszonyat nehéz, pláne tapasztalat hiányában, sima érettségivel/alap egyetemi szakkal, kapcsolatok nélkül, vidéken stb., még sorolhatnám. Én jelentkeztem önkéntesnek, majd külföldi cserére is, ilyen projektet kellett szerveznem, az sokat dobott az önbizalmamnak, mindig is szerettem emberekkel ismerkedni a félénkségem ellenére. A 3 év viszont rengeteg. Én 8 hónapig voltam munkanélküli/neet (nem is tanultam) és konkrétan majdnem megőrültem, az egzisztenciám is egy semmi volt.

Mi a hobbija? Esetleg nem tud valamit eladni, vagy nyitni egy kis online boltot? Nagyon sokat segít, ha az ember azt csinálja, amit szeret. De azt elismerem, hogy jó kapcsolatok nélkül baromi nehéz, én mindig is valami filmes, szerkesztői állást szerettem volna, de nagyon elkeseredtem, amikor sehonnan sem jeleztek vissza.

Ha valaki nem is próbálkozik, az nagyon durva egzisztenciális krízist jelez. Van közeli bizalmasa esetleg?