Egyesek itt miért állítják be úgy, mintha magánvállalkozóvá válni valami tök egyszerű dolog lenne?
Többször is láttam már, hogy valaki panaszkodik egy kérdésben vagy kommentben, hogy gondja van a főnökével és/vagy a kollégáival, vagy hogy esetleg már egyenesen utál emberek közé menni, mert introvertált, akár magától ilyen, akár a munkahely tette ilyenné. Na és ilyenkor valaki jön, és megmondja a frankót: "A megoldás egyszerű: Magánvállalkozónak kell menni, és akkor mindent úgy csinálsz, ahogy te akarsz!" Na de ez valami bárki számára egyik hónapról a másikra megvalósítható, pofonegyszerű dolog? Elegem van a melóhelyemből, úgy döntök, magánvállalkozó leszek, rövidesen az is vagyok, és onnantól élek, mint hal a vízben?
Végülis a hajléktalanságra is az a megoldás, hogy hajlékossá kell válni, a szegénységre pedig az, hogy meg kell gazdagodni. Csak ugye általában egyik sem működik úgy, hogy az ember elhatározza, és pikk-pakk, pár héten belül már el is érte a célt. És nem hiszem, hogy ez másképp működne a magánvállalkozás esetében.
Vagy én vagyok eltájolva?
Vannak kérdezők, akikről lerí, hogy nincs az az állás, cég, főnök, aki/ami megfelelne számukra.
Nincs ezzel semmi gond. Vannak ilyen lelkialkatú emberek.
Nekik tanácsolják, hogy vállalkozzon.
De senki nem mondta, hogy egyszerű. Ki kell ezt is tanulni.
"Tudni kell szakmát választani"
Az oké, csak 12 évesen kell választani, amikor még egy egysejtűvel vagy egy szinten, és utána 40 évesen már b***hatod. Akkor már inkább továbbképzésre kellene buzdítani.
Gondolodm, mert úgy tesznek, hogy adnak egy hónapban egy számlát valakinek, a többit lefeketézik, aztán egyéb praktikát találtak még maaguknak. Eü.-t, és tsi.-t aligha fizetnek az ilyenek, majd idős korukban meg megy a vinnyogás, hogy:
"Én, egyedül én építettem fel az egész országot, oszt mennyi nyugdíjam van?"
A köözalkalmazott meg fizessen helyette mindent...
Jól látod, nem könnyű válllalkozni. Vannak olyan területek ahol hiány van, így szinte biztosan lesz munkád, de az is rohadt nehéz, és ha nem támogat senki, akkor sokszor lesz könnyes a párnád, mert nem tudod, hogy lesz a holnap.
El lehet persze indítani munka mellett a vállalkozást, vagy ha van házastárs/szülő aki segít a kezdeti időszakon akkor megoldható, de úgy sem könnyű.
Jobb a helyzet, amikor az ember szépen lassan váló vállalkozóvá. Van úgy, hogy az ember munkán kívül feketék/maszekban dolgozik és kialakul egy olyan ügyfélkör, akire támaszkodva elindulhat a vállalkozás. Ez sem könnyű, itt is sok nehézségen kell keresztülmenni, de ez a leginkább járható út.
Leginkább azért tanácsolják ezt, mert aki mindent jobban tud, az mutassa meg, hogyan kell. Hirtelen már nem is annyira vonzó a dolog. Inkább ez egy mérges reakció mint sem komolyan vehető tanács.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!