Mitől lehet ez a dolog? Mi lehet esetleg a baja?
Figyelt kérdés
Van a munkahelyemen egy leányzó. Dolgoztunk is együtt. Elkerült egy másik részlegre. Sokat találkozunk így is a munkahelyen. Mindig jókat tudtunk beszélgetni, nevetgélni. Közben igyekeztem neki bókol ő neki. De nem tolakodóan. Pár hónapja ért véget egy párkapcsolata. Közösségi oldalon is beszélgettünk mindig. Mondta is, hogy mindig nagyon kedvel. Ez kölcsönös. Volt olyan, hogy próbáltam őt elhívni kirándulni. Azt felelte, hogy akkor nem tud eljönni. Utána nem is erőltettem. Volt még olyan eset, hogy egy rádiós műsorba küldtem neki egy üzenetet. A rádióműsort szokta hallgatni. Őrült az üzenetnek. Egyszer viccelődtünk, hogy fáradt nagyon, és kicsit a kedve is rosszabb neki. Kérdeztem, hogy énekeljek neki. A válasza az volt, hogy igen. Egy hangfáljt is átküldtem nemi. Az volt hallható, hogy énekli neki. Egy ideje kicsit ellensègesebb lett. Szinte meg sem ismer. Több, mint egy hónapja nem is beszéltünk semmit. Viszont a közösségi oldalon mindig megnézni azt, hogy mit posztolok.2021. szept. 9. 18:31
1/5 anonim válasza:
Felesleges erről ennyit fosni a szót. Meg akarod dugni, de ő nem akarja. Továbblépsz, biztosan van más nő is a munkahelyen, akit levarrhatsz.
2/5 anonim válasza:
Ezt csak ő tudja megmondani. Lehet csak egy sima kapcsolat vagy neki, lehet történt vele közben valami ami visszahúzódásra késztette, lehet sosem kapcsolódott mélyebben a családján kívül senkihez...
Az ok számtalan, a kiderítés módja viszont csak egy de nem feltétlenül fogja az orrodra kötni, azzal is számolni kell.
3/5 anonim válasza:
Lehet valami barinője felvilágosította, hogy ez valószínűleg nem egy szimpla barátság, és ahelyett, hogy tisztázná a helyzetet inkább nem válaszol és így kezdett el koptatni.
4/5 anonim válasza:
Valószínű többet láttál bele, mint kéne, ő pedig erre rájött, így hátralépett kettőt.
Vagy csak történt valami az életében, ami miatt bezárkózott és nem érzi úgy, hogy bárkit is be kéne engednie.
5/5 anonim válasza:
Csak haverként tekintett rád, lehet idegesíteni kezdte őt a nyomulásod. Mivel nem akart bunkón elhajtani, így inkább elmenekült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!