Hogy viselkednél olyan munkahelyen ahol tanulatlan emberek vannak?
Aki nem utazik is tudja szerintem, hogy Magyarország szomszédos Ausztriával.
Te azt írod mi van Ausztria mellett.. nem azokra az országokra gondoltam,amik még utána vannak, hanem Mo-ra.
Meg azt se írtam, hogy ez a legfontosabb dolog a munkahelyen, de látom sikerült megragadni a lényeget. Akárhogy is szóba jöhetett.
Én felettesként dolgoztam ilyen emberekkel. Itt a tisztelet az első. Én tiszteltem a munkájukat, és eredményért kiváltságokat kaphattak, ők ezért tiszteltek engem. Kb ez volt az üzlet. Aztán volt, akivel nem lehetett mit kezdeni... helyére holnapra már jött is az új munkaerő 😉 ez segített a többieknek is ráébredni, hogy ez nem az alsós napközi, hanem munkahely, és dolgozni kell, akklr lesz megbecsülés. Végül kialakult a rendszer, ahol nekem is jó volt, nekik is. Én segítettem a munkájukat, ők pedig az enyémet. Az eleje nehéz igye. Szeretnek az igazukért harcolni, és munka nélkül pénzt kapni 😃 és ezzel meg kell küzdeni, nem fognak értelmes kommunikációs eszközökhöz nyúlni, hanem kiabálnak, veszekszenek,,szervezkednek a hátad mögött.
Na most ha te nem felettes, hanem mellérendelő viszonyban vagy velük, akkor is ezt csinálják, kitúrnak, kirúgnak, kiutálnak. Szeretnek klikkesedni, és mindenki csak a haverjával dolgozna. Nem tudom mi a munkaszervezés, de a lényeg, hogy a felettesed rud segíteni, ha gond van, áthelyez más emberhez, stb.
Neked kommunikációban csak a tiszteletet kell kivívnod. Te segítesz neki, ha megkér, és te is kérd meg őket, hogy segítsenek. Alakuljon ki ez a kultúra. Onnantól meg hogy a bájcseverészés során mi megy, az lényegtelen,de lehet mesélni, tanítani új dolgokat mindenkinek. Csak te is hallgasd meg őket. Még ha hülyeséget is beszél. Neki az fontos. Ha meghallgatod őt, akkor azt értékelni fogja.
Egyszerű emberek ők, csak nem abból kell kiindulni,hogy egy darab szarral dolgozol együtt,hanem hogy ennek ellenére ők próbálkoznak, és segítik a te munkádat is.
Nem kell "visszaereszkedni" a szintjükre, csak normális hangnemben kell velük beszélgetni.
Én gyárban voltasm diákmunkás. Hát egyrészt tény, hogy nem szerettem. Másrészt egészen megtaláltam mindenkivel az összhangot. Pedig az elején nagyon lekezelőek voltak és én votlam az "egyetemista". Igaz más egyetemista diákmunkások tényleg úgy voltak ott mintha ők szarták volna a spanyolviaszt.
Én nem ilyen voltam. Nem érzem hogy lealacsonyodtam volna, nyilván nem atomfizikáról beszélgettünk, de egész jól eltársalogtam mindenkivel értelmi szinttől függetlenül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!