Van olyan, mikor jobb munkanelkulinek lenned inkabb es ugy felmondani a munkahelyen, mintha csak akkor lepnel ha lenne masik/jobb?
Figyelt kérdés
Luxusnak minosul ha felmondasz, mert nincs mas, de ami van az annyira rossz neked, hogy bevallod a munkanelkuliseget?2021. aug. 20. 19:11
2/6 anonim válasza:
Volt 1-1 helyzet, amikor ezt gondoltam, mert olyan xxar volt a helyzet.
3/6 anonim válasza:
Én felmondtam úgy, hogy nem volt másik helyem és elmentem munkanélkülire. Ráadásul, még annyira nem is volt vészes, ahol felmondtam. Aztán már munkanélküli 3 hónapja alatt meg is lett az új helyem, ami sokkal jobb volt.
4/6 anonim válasza:
Igen. A munkahelyi zaklatás nem játék. Én is csak felmondással tudtam megvédeni a becsületem. A felmondólevelem odaadásakor tálaltam ki mindent, amit a vezetőség nem látott át. Ledobtam rájuk az atomot a legjobb pillanatban.
5/6 anonim válasza:
Igen, én is így mondtam fel. Költözni szerettem volna a munkahelyváltással együtt, viszont olyan volt a beosztásom, hogy nem tudtam volna interjúkra járni, meg úgy egyáltalán az álláskereséssel foglalkozni meló mellett. Akkorra már a munkahelyemet is utáltam nagyon, volt egy-két nem túl korrekt húzásuk, minél hamarabb szabadulni akartam. Még így is letöltöttem az egy hónap felmondási időt, ami alatt már elkezdtem jelentkezni ide-oda. Régóta követtem már, hogy mi újság a munkaerőpiacon, így mertem vállalni a kockázatot. Aztán még a munkanélküli alatt meg is lett az új helyem.
6/6 anonim válasza:
Eleve idő pazarlás egy zaklató,bunko helyen maradni.Meg ahol az egézségedre káros dolgok vannak.De az se jó ha egyedül te vagy 20 éves és mindenki 40-60 ott se marad az ember sokáig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!