Fölmernétek így mondani?

Én mindig úgy mondtam fel, hogy nem vol még másik munkahelyem - hiszen nem volt megtervezett, nem azért kellett elmennem onnan mert így szerettem volna dönteni, hanem kikényszerítették. Egyik napról a másikra...

Az a baj, hogy ilyen esetben nem lehet teljesen jó döntést hozni - vagy lelkileg fogsz sérülni, vagy anyagilag.

Az soha fel sem merül az ilyen máról holnapra felmondós emberekben,hogy néha ki kéne állni magadért?

Van 30 év munkaviszony mögöttem.

Költöztem 5x, kétszer változtattam pályát és nem minden munkahelyen maradtam a próbaidőn túl.Szóval volt néhány munkahelyem.

Értek sérelmek engem is.Láttam olyat is,hogy egymáson át törtetnek, sunyi,nyalis,ostoba, kötekvő, okoskodó, mindenféle hülye volt már a munkatársam.

Valahogy mégsem éreztem egyszer sem,hogy miattuk kell mennem.

Volt néhány csírájában elfojtott konfliktusom is, mégsem mérgesedett el egyszer sem annyira a helyzet,hogy mások miatt felmondáson gondolkodtam volna.

Olyan nincs,hogy mindig engem bántanak és mindig mindenki más a hibás.

Három fontos dolog kell ahhoz hogy emberekkel együtt tudj dolgozni.

Az egyik ,hogy a saját munkád végezd el.A másik ,hogy ne foglalkozz a másikéval.

A harmadik,hogy ha bármit közölni kell bárkivel,akkor azt neked kell és normális hangnemben.

Tök apróságok, legtöbb ember mégsem tudja megtenni.

Ha megvan a 3 hónap munkaviszonyod, akkor emlékeim szerint 3 hónap fizetett munkanélküliségre mehetsz (nem ez a hivatalos megnevezése, de nem jut eszembe)

De nem hiszem, hogy fizet annyit, hogy albérletet fent tarthass belőle.

Mindenképpen bírd ki még egy kicsit, majd járj után ennek a 3 hónapnak, közben keressd a munkát.

6-os, nem albérletben lakik.

Én a helyedben elkezdenék még jobban állást keresni,esetleg elmennék táppénzre kicsit, de akkor abban az időben tényleg csak a munkakeresésre koncentrálnék.

Mi a végzettséged? Hol szeretnél dolgozni? Mit dolgozol jelenleg?