Nem unalmas annak az embernek az élete, aki az egész aktív pályáját egyetlen munkahelyen tölti?

Attól függ. Én könyvtárban dolgozom, nem tudom megunni, annyira változatos. Rendezvények is vannak, állandóan átrendezzük a könyvtárat is, olvasókkal vagyok kapcsolatban, aztán meg a könyvekkel foglalkozom, rengeteg adminisztráció, egy kis uniós pályázat, egy kis nyári táboroztatás, baba-mama klub...Közel 20 éve, közben kollégák és főnökök jöttek-mentek, volt stabil gárda, volt fluktuációs időszak is. Nem tudtam megunni, mert mindig minden változásban volt. Korábbi munkahelyeimen 3-4 év alatt simán befásultam. Vagy az emberekkel való kapcsolat volt nulla, vagy szellemileg nem volt elég kielégítő a feladat.

De nyilván vannak még olyan munkakörök, amiket nem lehet megunni.

Szerintem, ha állatorvos lettem volna vagy valami hasonló, azt se tudtam volna megunni soha, ott inkább a felelősség lehet nagyon megterhelő és hogy egy jó állatorvos éjjel-nappal készenlétben van.

Egyrészt, haladok felelé a ranglétrán, másrészt folyamatos új kihívások jönnek, új emberekkel kerülök kapcsolatba. Egyáltalán nem érzem problémának, hogy egy helyen vagyok régóta.

Nyilván, ha valahol a tápláléklánc alján ülnék és ugyanaz a pár ember lenne körülöttem, ugyanazt csinálnám előrelépési lehetőség nélkül, akkor máshogy látnám

Attól függ mit csinál.

Nyilván más egy kivitelező cégnél lenni ahol évente több új projektben vagy benne, mindig megismersz új arcokat, új dolgokat, új technológiát és az egész fejlődik is.

Meg mág egy gyár hátsó kapuján biztonsági őrnek lenni ahol a nap 99%-ban senkivel nem találkozol, csak azzal a pár emberrel aki szintén ott dolgozik.

Közel 30 éve egy helyen vagyok, versenyszféra, nem állami. A munkaköröm, beosztásom többször változott. Nem unalmas a munkám, műszaki terület.

Inkább az a baj, hogy bevagyok oda gyepesedve, már rég. Nem merek, nem mertam váltani, mert biciklibelsőben élek, nem tudom mi van a munkaerőpiacon.

Szerintem ez olyan, hogy jóból is megárt a sok. Minden embernek vannak napjai, mikor a hobbijához sincs kedve, egy időre félretenné. Namost, ha a megélhetés kényszeréböl nap mint nap a hobbimat kéne csinálnom, akkor is, ha épp nincs kedv, nem jön az ihlet és még valami pöts bele is pofázik, ellenőrizgetik, minősitgetik, na bizony isten rövid úton a legjobbat is megunnám.

Nekem nem hiányzik az sem, hogy új embereket ismerjek meg.Sőt, leinkább tök egyedül dolgozom szívesen. Ha mégis muszáj kollégának lennie, legyen az a kevés, megszokott, nekik már ismerem a nyűgjeiket. Az új meg ki tudja, milyen.

Abba belegondoltál, hogy vannak akiknek semmiféle más opciójuk nincs? Van egy ismerősöm, tanár, 23 éves kora óta. Nem, nem találtad el, nem szereti, utálja mint a szart. De elmúlt 40, van egy tanári végzettsége ami sehova máshova se jó, csak tanítani-hát mit tegyen?

Marad. Hova mehetne? Sehova se kell. Se a kora, de a pályája, se a végzettsége nem teszi lehetővé hogy bárhova felvegyék. Még teszkó pénztárosnak se kell.

így marad. Mi mást tehet?