A megmaradt szabadság átvihető a következő munkahelyre?
Minden munkáltatónak az az álma, hogy jön egy új dolgozó novemberben, aki azzal kezdi, hogy kiveszi az előző munkahelyről áthozott szabadságait. Átgondoltad ezt?
Amúgy egészen biztosan van az a munkahely és állás, ahol ezt is megengedik, ha olyan dolgot tudsz, amire mindenképpen szükségük van.
Én pont novemberben kezdtem és a megmaradt napjaimat kivehettem. És azt is mondták az előző helyemen, hogy x napot még ki tudok venni és a többi atmegy a következő helyre.
Gondolom azért az se mindegy, hogy egyből kezd az ember vagy fél év múlva
"a többi atmegy a következő helyre"
A következő helyre az időarányos szabadságod megy át. Minden munkáltató annyi nap szabadságra köteles neked munkabért fizetni, amennyi a nála eltöltött idő alapján neked arányosan jár. Ha előre kivetted és úgy mész másik helyre, akkor bukta a munkáltató a dolgot, de az új hely nem köteles neked kiadni az előző helyen fel nem használtat, sőt nem is lehetne nem felhasznált, hiszen a munkaviszony megszűnésekor a feleknek el kell számolniuk egymással, többek között a szabadság tekintetében is. Vagyis kérdező esetében ki kell adni vagy pénzben megváltani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!