Hogy ne féljek este munkából haza fiatal nőként?
Szóval úgy néz ki találtam egy szuper állást ahova még nem vettek fel de úgy érzem ez már meg lesz szerintem csak egy bökkenője van.
Délutános műszak van ott, ami nem gáz főleg, hogy csak 1 műszak és szabad hétvégék vannak de este 8-ig tartana a munka és igaz hamar hazaérek onnan mert közeli legalább csak félek felnőtt létemre is este mászkálni a városban. Este mondjuk annyival jobb, hogy többen járnak akkor még 8-9 között és nem kihalt a város mint hajnalban ezen a részen ahol lakok.
A környék ahol dolgozni fogok hát kétes bár sosem történt ott atrocitás mondjuk este nem is voltam még arra fele bár a környéket ismerem.
Vékonyka lány vagyok, sosem öltözöm kihívóan, mindig próbálok kevésbé szépen öltözni. Szerencsére a buszmegálló közel van a munkahelyhez és nem sokat kell gyalogolni oda és sűrűn jár legalább. Láttam már arra fele cigányokat meg mindenféle kétes ember de érdekes nappal nem féltem mert de este azért paráznék.
Hogy menjek haza a munkából majd este 8-9 között hogy ne féljek mindig és résen legyek azért?
Egyedül ez az egy dolog van ami miatt aggódik kicsit mert a munka szuper.
Budapest amúgy.
10.ez az...
na ez a legrosszabb rémálmom amúgy most hogy így elképzeltem :(
de nem emiatt csak nem fogok egy pasit felszedni milyen duma ez? :D..
főleg hogy más a szexualitásom de ezt hagyjuk is ne menjünk bele..
más megoldás nincs esetleg?
Paprikaspray lenne jó megoldás de nem tudom hogy legaláis e? mert az legalább kis biztonság érzetet adna nekem.,
Hát, a soroksári futónő 210cm-es támadóját fújkálhatnád, nem nagyon hatná meg.
A baj az, ha valaki meg akar támadni, az meg is fog. :(
Próbálj csoportban maradni, egyedül a legkritikusabb.
@ 11:15
Atán majd sokra megy vele, ha egy nála kétszer akkora férfi kicsavarja a kezéből, mert nem tudott egyből reagálni a támadásra.
20%-os ecetet beletoltes sprajes flakonba. Nagyon faj,ha szembe borre kerul.
Csotanyirto spray vagy impregnalo spray.
Mindenbol legyen nalad. Egy a kezedben legyen fujasra keszen.
Most a jarvanyhiszti alatt sok a rendorauto az utcan foleg este 8 utan. Mi is szemetnepseg jarta teruleten lakunk,de most nincsenek estenkent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!