Kevés nyugdíjra mi a megoldás?
Ha itt valaki arra panaszkodik, hogy kevés a fizetése háromféle válaszra számíthat:
1. vállaljon másodállást,
2. tanuljon olyat, amivel esetleg többet fog keresni,
3. keressen lakótársa(ka)t vagy párt magának, azzal is feleződik a lakhatási költség.
Na már most, ezt hogy kellene alkalmazni nyugdíjas korban? Igen, tudom vannak nyugdíjas szövetkezetek. De hogy ezek nem tudnak ezrével munkát adni a nyugdíjasoknak arra mérget vennék. Tehát ez kiesett. Következik a tanulás. Saját példámból kiindulva, a nyugdíjas anyámnak még mindig elég jók a szellemi képességei, de fogalmam sincs, mit tudna tanulni, ami megéri a befektetést és amivel esetleg alkalmaznák, mivel akármit is tanul, a kora nem fog változni. A harmadik pontról az a véleményem, hogy idős korban nem hiszem, hogy egy ember még tud alkalmazkodni egy vagy több vadidegenhez. Persze biztos vannak kivételek, de a többség nem hiszen, hogy ki tudna jönni idegenekkel egy lakásban. A párkeresés meg nem igazán lehetőség, már csak azért sem, mert a nyugdíjas korúaknál már nem igazán egyenlő a nemek aránya. Sokkal több nő van, mint férfi.
Ez az én véleményem. Nem kell vele egyetérteni. De kíváncsi vagyok, hogy ti milyen megoldást tudtok erre a problémára?
#12. Ezt én értem. De megoldást is tudsz? Mert azt nem irtál. Ezek szerint velem szemben viszont teljesen fair, hogy én nem tudok annyit félretenni amennyi szeretnék, mert rá kell költenem.
Szerintem akárhány éves az illető, és akármikor született, elvárható lett volna tőle, hogy ne költse el a teljes fizetését minden hónapban. Vagy te nem igy gondolod? Takarékbetétkönyv akkor is volt, meg lehetett volna abba gyűjteni a jövőre?
12-es!
Azért az, hogy nem kellett Önöknek adózniuk a fizetésből, nem mondanám hátránynak. Sőt, a fülem is kettéállt, mert ezt én nem is tudtam!!
És szerintem akkor is szégyellje magát az a korosztaly, mert az adózás hiányának ellenére sem tudtak félrerakni öregkorukra! Mégis mire ment el az plusz?
Tudja, hogy ma a fizetés 34 százalékát meg sem kapjuk? És ebből fedezi a kormány az Ön nyugdíját? És még ezen felül tartsuk is el őket? Mint a kérdező az anyját? Mert nincs más választása?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!