Kevés nyugdíjra mi a megoldás?
Ha itt valaki arra panaszkodik, hogy kevés a fizetése háromféle válaszra számíthat:
1. vállaljon másodállást,
2. tanuljon olyat, amivel esetleg többet fog keresni,
3. keressen lakótársa(ka)t vagy párt magának, azzal is feleződik a lakhatási költség.
Na már most, ezt hogy kellene alkalmazni nyugdíjas korban? Igen, tudom vannak nyugdíjas szövetkezetek. De hogy ezek nem tudnak ezrével munkát adni a nyugdíjasoknak arra mérget vennék. Tehát ez kiesett. Következik a tanulás. Saját példámból kiindulva, a nyugdíjas anyámnak még mindig elég jók a szellemi képességei, de fogalmam sincs, mit tudna tanulni, ami megéri a befektetést és amivel esetleg alkalmaznák, mivel akármit is tanul, a kora nem fog változni. A harmadik pontról az a véleményem, hogy idős korban nem hiszem, hogy egy ember még tud alkalmazkodni egy vagy több vadidegenhez. Persze biztos vannak kivételek, de a többség nem hiszen, hogy ki tudna jönni idegenekkel egy lakásban. A párkeresés meg nem igazán lehetőség, már csak azért sem, mert a nyugdíjas korúaknál már nem igazán egyenlő a nemek aránya. Sokkal több nő van, mint férfi.
Ez az én véleményem. Nem kell vele egyetérteni. De kíváncsi vagyok, hogy ti milyen megoldást tudtok erre a problémára?
1. Valaki végig dolgozz 40évet és egészsége is tönkremegy, kösz helló. Emellett senki sem akarja a sírgödörig dolgozni magát.
Emellett sokan vállalnak plusz melót így is de ez is kevés.
2. Aha mert öreg korba befektetés.
3. Ne feled hogy magyarországon élünk, farkasa itt az ember a másiknak.
Nem leszek népszerű, de a problémát már nyugdíjasként szinte lehetetlen megoldani. Sokkal hamarabb kell gondoskodni erről.
Mi már most elkezdtünk nyugdíjbiztosítást fizetni. Mert nem akarunk így járni.
Egész egyszerűen ilyen a világ. Nem ad hoc élni a mának, hanem gondolni a jövőre. Ha nem így teszünk, felkopik az állunk.
És ő is olyan, mint az én szüleim, tulajdonképpen a generációjuk ilyen, sz*tak a jövőre egész életükben sajnos. És biztos én fogom megnyerni az öregkorukban a rajtuk való gondoskodást....
Ismerős, 5-ös, de törekedni kell bevétel növelésre, mert az embernek növekednek az évei.
Én járok plazmát adni, eladásra és saját fogyasztásra is termelek gyümölcsöket, virágokat a kertben, hogy legyen pluszom a fizetésem mellett. Folyton spórolási tippeket keresek, mert nem akarok a gyerekem terhére lenni öregkoromra.
Köszönöm mindenkinek a választ, mindenkit felpontozok a válaszért.
Én is pontosan úgy gondolom, ahogy a #3. Nálam népszerű a válaszod.
Pont ebben a helyzetben vagyunk. Én gondolok a jövőre, már mióta elkezdtem dolgozni. Szüleim meg sz@rtak a jövőre egész életükben. Most pedig anyám tőlem várja a megoldást a gondjaira, mert mióta megözvegyült, már nem elég neki a nyugdija. Én egyke vagyok, igy sajnos ebben nincs segitségem, de nem is igazán tudom, mit kellene nekem csinálni. Most az van, hogy besegitek a bevásárlásba anyagilag. Csak ezzel meg az a baj, hogy tulajdonképpen saját jövőmet költöm rá. Legalábbis én úgy érzem. Nyugdijas otthon szóba jöhetne, de azt is nekem kellene fizetni, úgyhogy ebből a szempontból mindegy, hogy mit fizetek. Ami igazán feldühit, az az, hogy miért kell nekem szenvedni, azért, mert őket nem érdekelte a saját jövőjük?
Hány éves egyébként?
Egészséges?
Hol lakik?
78
Korához képest igen. Persze már nem olyan mozgékony, és gyógyszereket is szed.
A saját 1,5 szobás lakásában.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!