Hová vezet az, hogy kötelezően nőket raknak vezetői székekbe, akkor is, ha érezhetően alkalmatlanabbak?
Egy multinál vagyok alkalmazott. Itt a vezetőség amerikai, tehát első kézből tapasztaljuk meg a külföldi trendeket. Ennek megfelelően fél év leforgása alatt kötelezően fel is vettek két nőt, hogy meglegyen az 50%-os nemi egyenlőség a vezetőségben. Sokat nem tudnak csinálni a munkaidejükben ugyan (mivel dísznek kellettek), de arra elegek voltak, hogy közel ellehetetlenítsék az addigi munkavégzést.
Mik voltak ezek? Amikor az első odakerült, kitalálta, hogy "csoportos foglalkozások" lesznek munkaidő után csapatépítő jelleggel. Amikor egyöntetűen mindenki felhördült, hogy talán inkább töltené ezt az időt a családjával otthon, ezt a lehetőséget opcionálisnak minősítették, majd mivel senki nem járt el, 1 hónap után szép csendben levették. Én az egyikre elmentem, ahol az volt a feladat, rajzoljuk le azt, amik vagyunk (???), majd beszélgetni kellett erről. No comment, sírva röhögtünk egymás közt.
Ami nagyobb baj, hogy semmire nem tudnak megoldást, nem tudnak a workflow-ba beilleszkedni fél-egy év után sem. Ha probléma van, pislognak mindenre, és azonnal meetinget hívnak össze, a legpintiánerebb probléma kapcsán is. Ennek köszönhetően a heti eddigi 1db meeting heti több napos, összesen legalább 12 órára nőtt, miközben a munka megakad, az emberek meg csak jobban össze vannak zavarodva utána - aki járt már meetingen, ismeri, hogy mire jók ezek... A határidőket továbbá még okosan szorosabbra is húzták, mondván "laza" nagyon a csapat.
Ez mind oda vezetett, hogy ha probléma van, a lehető legjobban próbáljuk megkerülni őket, és inkább magoldani magunk közt. Az emberek, akár egy évtizede is ott doglozók elkezdtek szállingózni az osztályról, akik helyett próbálnak hát ki mást, mint nőket találni, és nem fogják fel, hogy 1., ez nem elsőrendűen női szakma (IT), másrészt kit érdekel a neme, ha a képességei jók? Bár teszem hozzá éppen a legjobbak kezdenek lelépni a cégtől, tehát olyat skillekkel embert már a büdös életben nem fognak találni.
Őszintén, nem akarom ezt a női nemre kenni, de ez az egész arra emlékeztet, amikor az alkalmas ember helyett a Pistike kerül a vezetői székbe, mert ő a valaki kisfia. Itt ugyanez zajlik most, csak épp nemi alapon: p*ncid van = alkalmas vagy. Lehet jönni azzal, hogy biztos kicsi a cerka meg gyűlölöm a nőket...
Sajnos mindenhol ez megy.
Gender equality, LMBTQP, BLM és egyéb trendi hívószavak mentén mozognak a nagyvállalatok.
Ahelyett, hogy a szakmai képességek lennének a meghatározók, hogy ki kerüljön egy pozícióba.
Hosszú távon meglesz még ennek a böjtje.
Hát egyszerű a képlet!
Nem hozzáértő emberek+cég=csőd
Először is ha munkáról avagy hozzertesrol van szó akkor ott lényegtelen hogy valaki férfi nő meleg vagy csillamfasláma csak is a hozzáértés számit...
ha a cég az quality és lmbtq-ra akar hajtani akkor az lesz belole hogy a cég komoly veszteségeket fog szerezni akár még csődöt is!
Őszintén a legjobb emberek akik el mentek azok voltak okosak mert őket felveszik mindenhova és inkabb át mennek máshova minthogy ott szenvedjenek
Annyi szörűbbnél szörnyűbb inkompetens férfi felettesem volt már, akik nem csak a munkájukhoz voltak hülyék, hanem magához az élethez is, hogy nagyon, NAGYON nehezemre esik elhinni, hogy ők a hozzáértésük miatt kerültek a pozíciójukba.
Meg vagyok róla győződve, hogy ha az ilyen munkahelyi hierarchiáról van szó, a magasabb helyeket csak protekcióval lehet megszerezni. Ez alól nem kivételek a férfiak sem, szóval baromira nem értem, hogy mit változtat, hogy nő-e a hülye, vagy férfi.
Erre mi a megoldás? Kezdjek el panaszkodni arra, hogy a személyes rossz tapasztalataim alapján a férfiak képtelenek igazán jó vezetők lenni, és csak azért teszik meg őket vezetőnek, hogy fenntartsák a férfi-női status quot?
Én nem támogatom azt, hogy kötelezően legyen xy arány, viszont egy teljesen előítélet-mentes és valóban kompetencia alapú döntés esetén nehezen tudom elhinni, hogy ne kb. 50-50-re jöjjön ki az arány, max olyan területen lehet ilyen, ahol alapból kevesebb a nő.
A kötelező kvótával az a baj, hogy valóban a Pistike, vagyis valakinek a valakije jobb eséllyel kerül oda, mint egy tényleg kompetens személy, aki történetesen nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!