Mennyi hiányzás után rúgnak ki valakit, függetlenül attól, hogy az igazolt - e, vagy sem?
Tudom, nem az én dolgom, de van egy kollégám a cégnél, aki körülbelül szeptember eleje óta dolgozik itt.. Tudtommal még nem vette át a cég.
Ebből ha 1 2 hetet jött folyamatosan, akkor sokat mondok.
Volt beteg is, kb 1 2 heteket, arról hozott táppénzes papírt..Már egyszer a főnök ki akarta rúgni, de még itt van.
A munkahelyen majdnem mindenki jóban van mindenkivel, így azért sajnálnánk ha elmenne,de sokszor lóg, most hol ezért, hol azért nem jön be.
Meddig tudják ezt tolerálni??
Nálatok volt olyan, aki hasonlót csinált??
Még úgy tudom, nem vették át saját állományba.





3-igazolatlan munkanap után, kiléptetik.
Hogy tudta ezt elkerülni?
Fogalmam sincs.





Én is munkaközvetítőn keresztül jöttem ide, tavaly júniusban, és tavaly Novemberben vett át a cég.
Nem igazán hiányoztam, így nem tudom, hogy van ez.
Azt sem értem, hogy van olyan orvos, aki ennyit leigazol valakinek.
Lehet úgy van vele, hogy majd lesz más neki?
De úgy hallottam, egy idő után van olyan, hogy fekete lista, például volt aki vissza akart ide jönni, de elküldték előtte valami név csekkre és nem jöhetett mert voltak vele "gondok".





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!