Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Csak nekem van ilyen "kattanás...

Csak nekem van ilyen "kattanásom", hogy van bennem visszavágyás vmilyen szempontból az irodai melóból a gyári környezetbe?

Figyelt kérdés

Az egyetemi tanulmányaim alatt több éven keresztül dolgoztam egy "gyárban", egy vezető nyomdaipari vállalatnál, könnyű fizikai munkát. Nagyon jó idők voltak ezek számomra, nagyon szerettem oda járni, a dolgozók, a diákcsapat, a hangulat, nagyon jó közeg volt. :)


Már elkerültem onnan, s a városból is pár éve, irodai munkát végeztem az utóbbi 2 munkahelyemen már. A mostani munkahelyem pl. egy elég neves cég a szektorban. Irodai "betanított" munkát végzek (mint az előző helyen is), de valahol belül nem érzem magam komfortosan ezekben a pozíciókban, úgy érzem, egész nap szinte a képernyő előtt ülve és meredve végezni a munkám. Persze, értelmiségi, szellemi munkakörök ezek, bár itt is mondhatni ugyanúgy megvan a "darabszám" elvárás, mint egy fizikai gyári dolgozó esetében.


Azt vettem észre az utóbbi 2 irodai munkám kapcsán, hogy habár örültem, hogy a pozíciókba kerültem, de egy idő után nem érzem komfortosan magam abban, hogy egész nap szinte a monitor elé meredve kell ülnöm egy helyben, és persze a "darabszám" elvárás miatt pörgetni magam. Az iroda bár nagy légterű, de valahogy nekem ingerszegénynek hat sokszor, gyakran túl csendes.


A lényeg, hogy mintha hiányozna a "gyári közeg", avagy amit ott tapasztaltam, amikor ott dolgoztam.



2020. nov. 10. 21:29
 1/7 anonim ***** válasza:
94%

Egy unalmas, ingerszegény irodai munkától lehet jobb bizonyos "gyári" meló.


Én autó alkatrészeket pakoltam logisztikai elosztó központban, azt szerettem. Néha hajtósabb, néha lazább volt, a társaság is jó volt és egész nap mozogtam is.

2020. nov. 10. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
55%

Attól, hogy irodában dolgozol, nem jelenti azt, hogy jól is fogod magad ott érezni. Jobb szerintem, mint a gyári meló, de az embert nem arra találták ki, hogy napi 8 órát meredjen a gép előtt. Mivel a gyári munkád volt előzőleg és rossz az irodai, egyből arra asszociálsz, hogy a gyáriba vágyódsz, de valójában csak jobban akarod magad érezni, jobb munkát akarsz.


Én velem konstans ez volt, mikor munkákat váltottam. Amikor kint dolgoztam a szabadban, bent akartam lenni - aztán fordítva. Valóság az volt, hogy egyáltalán nem akartam dolgozni.

2020. nov. 10. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
69%

Az ilyesmi a haszontól függ.

Mert ott vagy a monitor előtt.

Nem fázol télen,nincs meleged nyáron.

Kapsz 1 olyan fizut hogy minden kijön belőle és nem kopik ammortizálódik a tested közben.


A masik verzióban ammortizálódik a test,rengeteg a suttyó szélsőségesen primitív munkatárs,viszont tűz közelben vagy és az adott terméket okosíthatod így jobb a lóvé.


Egyéni döntés kinek mi a fontosabb.

2020. nov. 10. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

En a szupermarketbe vagyom vissza arufeltoltonek, pedig a raktarban brutalisan cipeltettek nehezeket nokkel. Diakmunkan voltam. Sok ember, rengeteg gyaloglas, erolkodes volt a gondolatok szabadsagaval es rengeteg hulyeskedessel. Az ido repult es a szocialis eletem is ott zajlott. A nyolc osztalyos fogatlan ejszakai takaritokkal ertelmesebben lehetett beszelgetni, mint sok uresfejuvel, akinek van diplomaja.

En ertem.

2020. nov. 11. 03:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
80%
Engem az érdekelne, hogy a betanított iroda munkához mi a fityfenének kell érettségi meg diploma? Az alap dolgokat már általánosban, szakközépben megtanulják, írni, olvasni, számítógépezni elvileg mindenki tud. Te azért ülsz az irodában, mert van egy papirod. Más meg lehet hogy ugyan olyan tudással a gyárban gürizik. Legalább emberi környezetben vagy. A legtöbb munkahely egy koszos disznóól. Akiket ismerek irodákból, munka után még van energiájuk konditerembe járni, vásárolgatni, összejárni, színházba menni. Egy gyári melós örül, ha hazaér és beesik a tv elé.
2020. nov. 11. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
42%
Az irodai közegben napi szinten többször találkozol csúszómászókkal, mint amikor bele temetkezel egy fizikálisan tevőleges, szemmel jól látható végeredményű munkába, ahol kisebb az esélyed arra, hogy lépten-nyomon ott lihegjen valaki a nyakadban. Ráadásul az irodai csúszómászók kifinomultabbak, aljasabbak, - míg a gépsor mellett "natúrban" le szokták játszani az egyszerű emberek a napi szintű afférjaikat. Az irodában már csak akkor szembesülsz azzal, hogy alád pakoltak, amikor fizikálisan lángol a szék alattad! Talán ezek az "apró" részletek azok, amelyek miatt másként tekintesz a két dologra. Egyébként sokan vannak, akiket kilenc farkú macskával nem tudnál rávenni arra, hogy kétkezi melósként beálljanak egy gépsor mellé, - inkább játsszák a napi csörtéiket bárhol, egy kígyófészekben, mert "lealacsonyítónak" vélik a tevőleges, fizikai munkát. -Nem azért tanultak, hogy dolgozni kelljen!
2020. nov. 11. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Nem csak neked van ilyen kattanásod, többektől hallottam már, hogy mennyivel jobban érezték magukat a gyári melóban.

De érdekes módon egyikük sem vágyott vissza annyira, hogy mikor lehetősége volt rá, váltson és otthagyja az irodát. Egy ismerősöm volt, aki visszament, de egy hónap után ő is kézzel-lábbal kapaszkodott vissza az embernek való munkarendbe.

2020. nov. 11. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!