Miben kell másképp viselkedni a 30-40-es férfiakkal, hogy jó benyomást tegyek rájuk?
A kérdésemet az ihlette, hogy nemrég tudtam meg, hogy nem vettek fel egy állásra. A technikai körön túl vagyok, minden kérdésre kisujjból ment a válasz, a csapattal beszélgettem és szimpatikusak voltak, viszont a külföldi megrendelőnél megint elvéreztem, mivel 30-40-es (szerintem gyerektelen) férfi volt.
Mielőtt bármi rosszat feltételezne rólam bárki, én is házas nő vagyok, senkivel nem áll szándékomban kihívóan viselkedni és nem is szokták félreérteni a viselkedésemet. A korombeliekkel jól kijövök, sok fiú barátom van és a nőkkel szintén remekül megértjük egymást. Azokkal a férfiakkal, akiknek van gyerekük, általában szintén jól kijövök. Tapasztalataim szerint a problémám az a korosztály, akiknek még nincs gyerekük viszont már legalább 32 évesek, illetve a magas beosztású férfiak.
Általában ezek a férfiak, nem tudom jobban leírni, úgy érzem, hogy "hülyének néznek". Gyakran előfordul megbeszéléseken, előadásokon, oktatásokon, hogy mikor felteszek egy nagyon speciális esetre vonatkozó kérdést, utána elkezdik magyarázni még egyszer, amit már elmeséltek, általában valami triviális dolgot. Ilyenkor - nem tudom, hogy helyesen-e - próbálok rávilágítani, hogy ezt értem, ennél egy komplexebb kérdést tettem fel. Gyakran példát is hozok, viszont elég gyakran meg sem várják, hogy végigmondjam, így az esetek 90%-ban nem értik meg és még egyszer elkezdik magyarázni amit már kétszer elmeséltek addigra.
Az érdekes, hogy nem hiszem, hogy rettenetesen rosszul teszem fel a kérdést, mert ha nő vagy velem egykorú fiú is van a csoportban, ők általában rögtön megértik, gyakran ők is próbálnak segíteni, hogy az előadó számára érthetőbb legyen és legnagyobb bosszúságomra általában nekik sikerül is megmagyarázni (persze van, hogy nem). Ez olyan havonta egyszer biztos előfordul, néha megbeszélésen, időnként továbbképzésen főleg a "friss" ismeretségeknél, egy-két hónap után az emberek megszokják a kérdezési stílusom.
Állásinterjún ettől eltér, hogy nem én kérdezek szakmai dolgokat, de ilyenkor is azt érzem, hogy bár a technikai interjúkon átmegyek, annyira junior szintre lövik be a szakmai kompetenciáimat utána a beszélgetéseken, hogy nem tudom megugrani az állásinterjúk következő körét a megrendelővel vagy a projektvezetővel. Volt, hogy senior pozícióra jelentkeztem és a technikai interjún nem volt gond, átmentem. Utána az üzleti oldalról kaptam vissza indoklásként, hogy ők nem akarnak juniorokkal együtt dolgozni és a szakmai ismereteimet nem találják elég mélynek (mérnök vagyok így azt gondolom, hogy a megrendelő elég nehezen tudja megítélni a szakmai ismereteimet).
Szóval a kérdésem, hogy van-e tippetek miben kell másképp kommunikálni ezekkel a férfiakkal, járt-e valaki hasonló cipőben? Olvastam, hogy lehet menni kommunikációs tréningre, de nem tudom, hogy mennyiben lehet hasznos ilyen esetben? Tudtok jó tréninget ajánlani?
válasza:Ha mindenhol ez a visszajelzés, akkor nem lehet, hogy benned is van valami hiba? Nem lehet, hogy te lövöd be magad túl magasra?
Előadásod, ha tudod, látod, hogy nem értik a kérdésed (vagy nem akarják megérteni) akkor muszáj mindig erőltetni? Kicsit úgy hangzik, hogy ha mindig ilyen helyzetekbe kerülsz, akkor direkt kötekedsz.
Nem lehet, hogy te nem bírod ezeket a férfiakat és ezért "kened" rájuk, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd?
válasza:És mégis miért fontos az, hogy van-e gyereke az illetőnek. Egyáltalán, honnan tudod, hogy akik nem értik meg a körmönfont kérdéseidet, azok gyermektelenek? Ez így nettó hülyeség.
Azt írod, hogy alapvetően az emberek többségével nagyon jól kijössz. Tehát nem azzal van baj, hogy olyannal beszélsz akinek nincs gyereke. Nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus.
Szimplán lehet, hogy szakmailag jól sikerült az interjú, de egy tapasztalt vezető a személyiségedben nem látja azt, hogy illeszkednél a csapatba pl. De akár mondhatnék olyan triviális dolgot is, hogy a mai családpolitikát nézve egy fiatal, házas nő kb. időzített bomba, hogy mikor áll neki lepotyogtatni a csokos házalapító szaporulatot és esik ki 6-8 évre a munkából a felvétel után belátható időn belül. Vagy még számtalan hasonló ok lehet, ami miatt egy vezető elutasíthat.
válasza: válasza: válasza:Nagyon köszönöm a választ! Jól esett, hogy ilyen gyorsan ennyi válasz érkezett!
"Ha mindenhol ez a visszajelzés, akkor nem lehet, hogy benned is van valami hiba?"
Biztos, hogy az én kommunikációs stílusomban van a hiba, eléggé introvertált voltam és az egész kommunikációs stílusom tudatosan tanult.
"Nem lehet, hogy te lövöd be magad túl magasra?"
Hogyan lehet megállapítani, hogy én lövöm-e be magamat magasra?
"Nem lehet, hogy te nem bírod ezeket a férfiakat és ezért "kened" rájuk, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd?"
Azt még el tudom hinni, hogy öntudatlanul másképp viselkedhetnék egy fiatal sráccal vagy nővel, mint egy harmincas férfival, de a családosok többségéről nem tudod feltétlenül megmondani, hogy kinek van gyereke és kinek nincs, főleg nem, amikor először beszélek velük. A családos férfiakkal ennek ellenére kijövök, talán mert elnézőbbek a kommunikációs hibáimmal szemben. Általában csak később a munka során, mikor bejelölnek facebookon vagy akár hetekkel később beszélgetése közben arra terelődik a szó, hogy hol nyaraltak mit csináltak, beraknak a prezentációjukba egy családos sztorit, akkor derül ki, hogy családosok vagy nincs családjuk.
"Előadásod, ha tudod, látod, hogy nem értik a kérdésed (vagy nem akarják megérteni) akkor muszáj mindig erőltetni? Kicsit úgy hangzik, hogy ha mindig ilyen helyzetekbe kerülsz, akkor direkt kötekedsz."
Mondjuk, hogy egy oktatáson fájó szívvel ki tudom hagyni, hogy ne kérdezzek (igazi stréber vagyok). Egy megbeszélésen, mikor én képviselem a saját részlegemet és az alapján kéne dolgoznunk - nekem kéne látnom, hogy jó-e az öt napos becslés vagy lesz ez tizenöt nap is vagy esetleg megvalósíthatatlan és neki sem szabad állni így, hanem át kell tervezni - akkor mindenképp vannak kérdések, amiket fel kell tennem és választ is kell rájuk kapnom.
"Az nekem is nagyon fura, hogy egy interjúztatóról honnan tudod, hogy házas-e és hogy van-e gyereke?"
Mikor készültem az interjúra, elég egyedi volt a neve és megnéztem, hogy mit lehet róla tudni, mikor és miből szakdogázott, van-e phd-ja, hol dolgozott korábban stb. Facebookon a párjával nyaralós publikus háttérképe és profilképe volt. A családosok általában a gyerekükkel közös képeket, vagy saját képeket raknak fel, de persze biztosra nem tudhatom, ezért írtam, hogy szerintem. A kollégákról elég gyorsan azért ki szokott derülni, eddig 100% a találati arány, ha van 1-1 kivétel, akkor is az "általában"-ba belefér :).
válasza: válasza:Most a válaszaid alapján valóban olyan igazi rossz értelemben vett strébernek tűnsz. Tehát nem a szorgalmas szinonimájaként, hanem akinek lételeme, hogy mindig mindenben beleszóljon, hozzászóljon. Ez nagyon idegesítő. Főleg, hogy egy fellegzősebb stílussal is párosul.
Az idősebbek valószínűleg már kapásból kiszúrják ezt és nem akarnak veled dolgozni ezért. Vagy ha jól értem, ez inkább alá-fölérendelt viszonyban jön elő. Tehát ők vannak olyan pozícióban, hogy nemet mondhassanak rád, neked.
A kérdéseknél meg lehet, hogy szimplán csak azért ignorálnak, nem akarnak válaszolni, mert ami szerinted nagyon fontos kérdés, azt ők úgy ítélik meg, hogy nem fontos, és csak kötekedsz, és ezzel elviszed a megbeszélést egy rossz irányba és nem marad idő a lényegi dolgokra.
"30-40-es (szerintem gyerektelen) férfi. Van bármi köze az álláshoz?"
Ezt úgy érted, hogy a férfinek van-e köze az álláshoz, vagy úgy érted, hogy miért lenne fontos az állás szempontjából vagy esetleg teljesen másképp?
Ő lenne a külföldi főnököm (be lennék osztva egy magyar és egy külföldi főnök alá is).
Annak, hogy mi a neme, mennyi idős vagy van-e gyereke szerintem nem kellene számítania, két héttel ezelőttig nem is néztem, de aztán elkezdtem összeírni, hogy ki és milyen helyzetben került velem konfliktusba, miért nem kedvelhet és (majdnem) mindenki 30-40-es gyerektelen férfi volt, aki nem volt gyerektelen, az vezető beosztású volt. Volt 1-2 kivétel, nyilván a korábbi interjúztatókat nem tudtam fejből, az összes meghívott előadót sem tudtam visszanézni.
"Nagy eséllyel nem látod objektívan önmagad. Ez a fő probléma."
Teljesen egyetértek. Amikor érzékeltem, hogy kommunikációs nehézségeim vannak, elkezdtem próbálkozni és az évek során sok emberrel rengeteg mindent kipróbáltam. Ha láttam, hogy valakinek unszimpatikus vagyok, akkor:
1. Változtattam a kommunikációs stílusomon
2. Beszéltettem a másikat és érdeklődtem, hogy mi újság vele
3. Gyakrabban megdicsértem a másiknak
4. ígyekeztem kerülni, hátha...
5. Többet kérdeztem
6. Elmentem kommunikációs tréningre. Az elsőn azt tanultam meg, hogy ne féljünk beszélni (ezt addigra tudtam)
7. A másodikon azt tanultam meg, hogy hogyan tárgyaljunk, hogyan sorakoztassuk fel az érveinket, ami új volt, de én szimpátiát szeretnék ébreszteni az emberekben.
8. Elmentem utána pszichológushoz, hogy hátha ő tud valamit mondani, de azzal váltunk el, hogy nincsenek kifejezetten nagy és feltűnő érzelmeim ilyen irányban, ha akarok, akkor azon dolgozhatunk, hogy miért fontos nekem a karrier?
Szóval a kérdésem, hogy mit ajánlasz, hogy objektívebben lássam önmagam? Vagy a helyzetet, vagy, hogy mit rontok el?
"Leírtunk pár dolgot és nem a lényeget szűröd le belőle. Hanem csak azt ami a jelenlegi önképeddel harmóniában van. Vagyis, a visszacsatolásokat nem integrálod, hanem elengeded a füled mellett."
Köszi! Nem direkt, mit nem vettem figyelembe?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!