Miben kell másképp viselkedni a 30-40-es férfiakkal, hogy jó benyomást tegyek rájuk?
A kérdésemet az ihlette, hogy nemrég tudtam meg, hogy nem vettek fel egy állásra. A technikai körön túl vagyok, minden kérdésre kisujjból ment a válasz, a csapattal beszélgettem és szimpatikusak voltak, viszont a külföldi megrendelőnél megint elvéreztem, mivel 30-40-es (szerintem gyerektelen) férfi volt.
Mielőtt bármi rosszat feltételezne rólam bárki, én is házas nő vagyok, senkivel nem áll szándékomban kihívóan viselkedni és nem is szokták félreérteni a viselkedésemet. A korombeliekkel jól kijövök, sok fiú barátom van és a nőkkel szintén remekül megértjük egymást. Azokkal a férfiakkal, akiknek van gyerekük, általában szintén jól kijövök. Tapasztalataim szerint a problémám az a korosztály, akiknek még nincs gyerekük viszont már legalább 32 évesek, illetve a magas beosztású férfiak.
Általában ezek a férfiak, nem tudom jobban leírni, úgy érzem, hogy "hülyének néznek". Gyakran előfordul megbeszéléseken, előadásokon, oktatásokon, hogy mikor felteszek egy nagyon speciális esetre vonatkozó kérdést, utána elkezdik magyarázni még egyszer, amit már elmeséltek, általában valami triviális dolgot. Ilyenkor - nem tudom, hogy helyesen-e - próbálok rávilágítani, hogy ezt értem, ennél egy komplexebb kérdést tettem fel. Gyakran példát is hozok, viszont elég gyakran meg sem várják, hogy végigmondjam, így az esetek 90%-ban nem értik meg és még egyszer elkezdik magyarázni amit már kétszer elmeséltek addigra.
Az érdekes, hogy nem hiszem, hogy rettenetesen rosszul teszem fel a kérdést, mert ha nő vagy velem egykorú fiú is van a csoportban, ők általában rögtön megértik, gyakran ők is próbálnak segíteni, hogy az előadó számára érthetőbb legyen és legnagyobb bosszúságomra általában nekik sikerül is megmagyarázni (persze van, hogy nem). Ez olyan havonta egyszer biztos előfordul, néha megbeszélésen, időnként továbbképzésen főleg a "friss" ismeretségeknél, egy-két hónap után az emberek megszokják a kérdezési stílusom.
Állásinterjún ettől eltér, hogy nem én kérdezek szakmai dolgokat, de ilyenkor is azt érzem, hogy bár a technikai interjúkon átmegyek, annyira junior szintre lövik be a szakmai kompetenciáimat utána a beszélgetéseken, hogy nem tudom megugrani az állásinterjúk következő körét a megrendelővel vagy a projektvezetővel. Volt, hogy senior pozícióra jelentkeztem és a technikai interjún nem volt gond, átmentem. Utána az üzleti oldalról kaptam vissza indoklásként, hogy ők nem akarnak juniorokkal együtt dolgozni és a szakmai ismereteimet nem találják elég mélynek (mérnök vagyok így azt gondolom, hogy a megrendelő elég nehezen tudja megítélni a szakmai ismereteimet).
Szóval a kérdésem, hogy van-e tippetek miben kell másképp kommunikálni ezekkel a férfiakkal, járt-e valaki hasonló cipőben? Olvastam, hogy lehet menni kommunikációs tréningre, de nem tudom, hogy mennyiben lehet hasznos ilyen esetben? Tudtok jó tréninget ajánlani?
válasza:Te komolyan írtál egy "fekete listát az ellenségeidről", azokról visszamenőleg akik szerinted nem úgy álltak hozzád, ahogy szerinted kellett volna? Ez azért elég súlyos szerintem, Kimeríted a rossz értelemben vett stréber fogalmát, amire az egyik válaszoló szépen reflektált.
Mivel nem tudod elengedni ezt a család témát, mi a helyzet a te családoddal? Nem vetéltél? Nem lehet, hogy a párod nem akar gyereket, te meg igen? Gyerekkori trauma esetleg?
#2
válasza:Szerintem nagyon rápörögsz erre. Persze fontos és jó a kommunikáció, de nem kell mindig mindent megkérdezni, megbeszélni. Észre kell venni, hogy mikor jobb hallgatni. Nem kell mindenbe beleszólni, belefolyni. Most képzeld el, ha egy előadáson minden egyes résztvevő a közönségből olyan lenne, mint te. Szegény előadó nem tudná sose elmondani a kérdéseit.
Nyilván kell teret biztosítani a kérdéseknek is, de ezzel meg nem illik visszaélni, pl. úgy, hogy egy ember ezer kis kérdéssel lefoglalja az előadót. Vagy más helyzetben mást.
Szerintem engedd el ezt, és nem pörögj rá ennyire. Fogd vissza magad, ne akarj mindig beszélni. És fogadd el, hogy valakinek csak simán nem vagy szimpatikus.
Köszi! 12-es ezt értem, hasznos. Igyekszem megfogadni, aztán meglátjuk, hogy segít-e! :)
Teljesen igaz, hogy gyakran elragadtatom magam és nem várom meg, amíg a megbeszélésen végigmondják a koncepciójukat, hanem előbb rá szoktam kérdezni, hogy addig oké, hogy kékkel színezzük az ezer fölöttieket meg zölddel az ezer alattiakat, de tudja valaki, hogy számoljuk ki ezeket? (És akkor rájönnek, hogy nem tudják), de általában, ilyenkor épp valaki ecseteli, hogy mennyire jó lesz a zöld és kék és nem kellene-e inkább sárgával megjeleníteni.
Illetve most, hogy mondod, egyszer az interjúztató szavába vágtam... :S Lehet, hogy ez volt a gond.
#11 Dehogy az ellenségeimről írtam listát. Azokról a helyzetekről írtam, amikor egyértelműen nem kedvelt valaki, mert csináltam valamit vagy nem tettem jó első benyomást. Egyáltalán nem az ellenségeim, csak olyan emberek, akik valamilyen viselkedés miatt nem kedvelnek (épp most), általában azért néhány hónap alatt velük is megszokjuk egymást, többen meg is kedvelnek, de nyilván jó lenne, ha ki tudnám iktatni az első unszimpatikus megnyilvánulásaimat.
A családom rendben van. A munkám hasonló, ezért valószínűleg ezt a problémát is ugyanúgy akartam megoldani, mint az összes többit. Összeszedtem az adatokat és levontam belőle egy (lehet, hogy elhamarkodott és hibás) következtetést.
válasza:Én úgy érzékelem, hogy a legtöbb válaszoló eléggé kíméletlen, erős, nem kedves hangnemben ír. A saját kérdéseim alatt is ez szokott lenni, csak én túlérzékeny vagyok, ezért ezek a kérdések 50 válasszal baromi rossz irányba szoktak elmenni. :'D
Én is nő vagyok (28) és azt érzékelem, hogy nem hisznek nekem, nem vesznek komolyan, félreértenek, szavamba vágnak / ha véletlenül nem, meg se hallják, amit mondok. Juszt se az jön le, mint amit mondani akarok. Csak nálam barátok, család, munkatársak, csoporttársak is, tehát lényegében mindenki.
Szerintem lehet valami a kommunikációnkban...
Például amikor én panaszkodom, akkor még olyanok is tragikusan szokták felfogni (mintha azt mondtam volna, hogy #mindmeghalunk, közben erről azért szó sincs), akik maguk is panaszkodósak, sőt, nálam többször, többmindennel szemben formálnak negatív véleményt.
Biztos, hogy van valami a szóhasználatommal vagy akár a gesztikulációmmal...
Általában a lehúzható kis nyuszit látják bennem, akinek nem ér semmit a szava, nem kell hinni neki... Dominánsan szoktak viselkedni velem. Megint: akár család, barátok is. Írásban pedig sokszor ignorálnak csoportos chatben pl.
Mondjuk én autista vagyok, nem diagnosztizált, de 99,9999%. Sőt, szakember is mondta már, hogy ő is erre gyanakszik. Persze ki nem mondhatja csak úgy, de biztos benne.
Neked is azt javaslom (és magamat is erre próbálom rávenni), hogy igenis pszichológussal beszélni, konzultálni erről, ha egy nem válik be, akkor egy másikkal... Esetleg viselkedésterápia.
Amit én érzek az általad leírtak alapján, hogy néhányan tényleg buzgómócsingnak (elnézést a szóért) éreznek valószínűleg. Esetleg próbálj kevesebbet kérdezni, ha megoldható. ;)
Hogy állásinterjúk után mit éreznek ebből... Hát, az jó kérdés.
válasza:13: Akkor szerintem akár az is lehet a fő gond, hogy mindig/gyakran közbeszólsz. Azért illik a másikat végighallgatni. Főleg, ha egy átfogó projektet vagy koncepciót mutat be. És nem illik mindig félbeszakítani.
Ebből a hozzászólásodból nekem úgy tűnik, hogy talán ez lehet az egyik alapvető hibád, amit nem szeretnek.
válasza:@kérdező
Én is hasonló cipőben járok. Általában nem értik meg az emberek, amit akarok mondani, vagy nagyon félreértik. Nem tudok rendesen kommunikálni. Sok esetben a kérdéseimet támadásnak veszik. (erre is csak nemrég jöttem rá) Pedig csak egy egyszerű kérdést teszek fel, mindenféle rossz szándék nélkül. Ilyenkor kezdenek magyarázni, okítani.
Nekem nagyon sokat segített egy könyv: "Thomas Erikson: Idiótákkal körülvéve"
A címével ellentétben nem arról szól, hogy mindenki idióta lenne körülöttünk, hanem, hogy különböző embertípusok vannak és ezek nehezen értik meg egymást. Színekre osztja a jobb megértés kedvéért a különböző típusokat.
E könyv szerint te a "kék" csoporthoz tartozol, logikus, megfontolt vagy. A főnökeid valószínűleg "piros", vezető típusok. Ebben le van írva szépen, hogy milyen típusú emberekkel, hogyan kell kommunikálni.
válasza:Nem véletlenül tettem idézőjelbe...
#11
válasza:Érdekes meglátás szerintem, vagy előítélet.
Egy beillesztett koncepciót el tudsz-e fogadni, vagy sem. Csak az van, ami rendelkezésre áll semmi több.
(Elég természettudományos, válasz is lehet a fészekrakás, nehogy befolyásold a másikat és eltereld a figyelmet a saját céljáról, esetleg kiderüljön, hogy van jobb megoldás is épp rosszkor.)
Vagy van egy elképzelése és csak a mentén hajlandó haladni, ha ez nem elfogadható, akkor más sem elfogadható.
Talán, ha alátámasztja bárki a munka során, akkor jobban elfogadja az új kollégát, mert hatékonyabb.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!