Kérhetek béremelést? Vagy még a végén én ütném meg a bokám?
Elkezdtem dolgozni egy munkahelyen kb. 1 éve. Diplomám van, a szakommal kapcsolódó munkakör, tehát azt dolgozom amit tanultam. Sok gyakorlati tudást igényel a munka, amit nagyjából fél év alatt el is sajátítottam.
Kezdő bérrel vettek fel, amire azt ígérték hogy fél év után az új szerződéssel emelik. Közbejött a covid, a szerződésem hosszabbították, de így nem újat kaptam hanem ugyanaz van, tehàt a bérem is alacsony. Közben megtudtam, hogy a többi kollegámhoz képest (főleg azokéhoz, akik korban és tapasztalatban is közel állnak hozzám) mennyivel kevesebb bért kapok. Túlórázás nincsen a covid óta. Küszködöm.
Először a közvetlen felettesemnek szóltam, aki annyit mondott hogy “tervben van a béremelés számodra is, amint kilendülünk a covid okozta válságból”. Kilendültünk, gondolom én, hiszen más részlegre embereket is tudtak felvenni.
Mivel egyre égetőbb a helyzet számomra, arra gondoltam hogy a főnökhöz mennék, aki végülis felvett és a szerződést adta.
Szerintetek ha jelezném neki, hogy ez a helyzet nekem így nem megfelelő, akkor abból hogy jönnék ki?
Csak attól félek, hogy azt mondja hogy “ha nem tetszik el lehet menni”.
Máshova nem tudnék menni a szakmámon belül jelenleg.
Mit tegyek és mik a lehetőségeim?

























Nálunk volt, hogy valakinek azért csúszott a bérfejlesztése mert az egész csapata is béremelést kapott és nem akartak 2x szerződést módosítani neki. Lehet itt is ilyen mókolás van, de a Covid miatt valószínű tényleg nem fér bele a büdzsébe a bérfejlesztése. (Mert általában team budget van.)
Ha normális a vezetőd kérdezd meg, hogy szerinte mikorra lesz lehetőség az emelésedre mert nehezen élsz meg a fizetésből. Én a helyedben nem említenék olyanokat, hogy mindenki jobban keres nálad, hogy a többiek emiatt ne kerüljenek bajba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!