Hogy áll a karriered és az előmeneteled, mivel foglalkozol?
Figyelt kérdés
2020. aug. 5. 18:30
1/12 anonim válasza:
Az elején járok, 1 év munkatapasztalatom van, de alapvetően jó szakma és szeretem is csinálni, szóval ha a mostani munkahelyemen nem is, de fogok találni mindenképpen előrelépési lehetőséget.
Szoftverfejlesztőként dolgozok.
2/12 anonim válasza:
Az álmom és tervem, hogy filmezéssel foglalkozzak. Ehhez az első lépésem az volt, hogy felvegyenek az USA egyik legjobb ezzel is foglalkozó egyetemére, ami megtörtént. Jelenleg másodéves (vagyis szeptemberben kezdem a harmadik évemet) vagyok és eddig különböző projektekben vettem részt, aminek a többsége kiadott feladat volt. Nyár elején odaadtam egy kész forgatókönyvemet az egyik professzoromnak, hogy "házaljon" vele az ismerősei között és most nagyon úgy tűnik, hogy van rá érdeklődő. Jelenleg itt tartunk, de ha ez összejönne, az egy nagyon nagy ugrás lenne.
3/12 anonim válasza:
Nem használom a karrier és előmenetel kifejezésket, számomra ezek a fogalmat nem képviselnek értéket.
4/12 anonim válasza:
#3-as, szóval semmit sem akarsz elérni az életben?
5/12 anonim válasza:
Egy éve lassan, hogy dolgozom, a harmadik szakom levelezőn kezdem ősszel. :) Egyelőre szoftvertesztelőként gyűjtöm a tapasztalatot, később szeretnék átevezni az IT-n belül más területre, de úgy érzem, most kényelmes és jó helyem van itt, tudok mellette tanulni is és a következő pár évben ez talán a leginkább fontos számomra.
6/12 anonim válasza:
Hihetetlen sebességgel robog a karrierem és úgy általában az életem... Lefelé.
Amúgy szoftverfejlesztő szeretnék lenni, lassú élettel, hűséges férjjel mellettem.
Egyelőre egyik sincs meg.
7/12 anonim válasza:
Nagyon jól haladok, énekes vagyok és hastáncos, számtalan fellépéssel már a hátam mögött, és most is vannak a koronavírus ellenére, egy része online volt.
9/12 anonim válasza:
Mindig meg akartam próbálni az úszómesteri melót, félévet dolgoztam medenceőrként, és akadt néhány más munkám is, de az tetszett a legjobban, jövőre kezdem az úszómesteri képzést a VMSZ-nél, és megyek hivatásos úszómesternek, aztán később vízimentőit is akarok, majd egy jet-ski jogsit, stb. Egyetem mellett jó buli lesz ez az egész. Az úszómesterire már készülök fizikailag egyébként, mehettem volna idén is, de még nem voltam biztos magamban.
10/12 anonim válasza:
Bérszámfejtő vagyok szűk három éve. Másfél év alatt elértem azt, amit mások 5-6 év alatt. Most kicsit megrekedtem előmenetelben, mert jelenleg egy kisebb cégnél vagyok, ahol nem tudok feljebb lépni, amíg a csoportvezető nyugdíjba nem megy kb 5-6 év múlva. A helyet szeretem, a fizu elfogadható, szakmailag van benne kihívás, de a szoftver amit használunk annyira rossz, hogy emiatt is gondolkodom egy esetleges váltáson. Most egyelőre beneveztem egy nagyobb lélegzetű továbbképzésre, ami megalapozhatja azt, hogy tényleg én kapjam majd a csoportvezetői állást később, de ha esetleg váltok is jól fog jönni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!