Létezik olyan hogy valaki alkatilag alkalmatlan művészeti pályára? Vagy csak rosszul kezelem a stresszt?

Művészeti diplomám van, évekig güriztem hogy bekerüljek a szakmámba.

Pár éve végre elkezdtem benne dolgozni, de mivel egész életemben azt súlykolták belém hogy ez nem munka, éhező művész leszek, van mellette egy másik "dayjob" munkahelyem ahol fél állásban vagyok.

Habár a művészeti állásom jobban fizet, de kiszámíthatatlan, így nem merem ezt elengedni (szeretem is egyébként).

A művész állásomban kompetens vagyok, a főnököm elégedett, az egyetlen baj csak szerintük, hogy túlságosan is azonosulok a kezemből kiadott munkával. De ezen kívül csupa jót mondanak, szerintük európai szerte bárhol kapnék munkát a tehetségemmel.

Úgy érzem mindennek amit kiadok a kezemből tökéletesnek kell lennie, mert az emberek évek múlva is ez alapján fognak megítélni. Minden áron szeretnék a megrendelő kedvére tenni, ha valaki kritizál azt nagyon a szívemre veszem, és tényleg igyekszem fejlődni, tanulni belőle.

Ugyanakkor a megrendelő gyakran nincs tisztában azzal, hogy mennyi idő és alapanyag megy bele a megrendelt termékbe, változtatásokat, triviális javításokat kér, ezzel akár megduplázva az árat. Próbálok korrekt lenni, és ezt előre jelezni, de még így is van aki próbál kihasználni, ami nagyon stresszes.

Egy ideig nagyon boldog voltam itt, de az óraszám és a stressz miatt kiégtem.

Persze maradtam, hisz ez a munka a gyerekkori álmom.

Több pánikrohamom volt, fejben hazahozom a munkámat, rettegek, hogy a városban összefutok a megrendelőkkel.

Emellett próbaképp baràtoknak elvállatam egy akkor nonprofit kezdeményezés számára pár projekt készítését. Ez nem ugyanaz a művészeti tevékenység mint az állásom, de a diplomám alapján végezhetném ezt főállásban. A dolog balul sült el, ugyanazt csinálták mint a legpofátlanabb megrendelőim, de ingyen. Azóta egyre profit orientáltabb lett a csoport és a kapcsolat megszakadt-megmondtam, hogy nem érek rá. Na azóta se 😆

Emiatt egyáltalán nincs kedvem az adott műfajokban alkotni, mert úgy érzem minden próbálkozásnak, prototípusnak tökéletesenek kell lennie.

A szociális médián sajnos fenn kell lennem munka miatt. Nagyon nem vagyok ilyen típus, alig-alig van olyan munkám, amit szívesen feltöltenék, mindig van benne kivetni való. A személyes életemet pláne utálom megosztani, bár erre biztat a szakma nagy része, elvégre kis cég vagyunk, közel kell kerülni a megrendelőkhöz. Én meg úgy vagyok vele, hogy ne akarják már tudni mi volt rajtam ma vagy mennyire vagyok #relatable a hétköznapi életemben.

Ha feladnám a hivatásomat, azzal a lényem egy részét ölném meg, de közben a stresszt és a maximalista hozzáállásomat sem tudom kezelni.

Alkalmatlan lennék ilyen típusú munkára, vagy csak még szoknom kell?

Aki volt már ilyen helyzetben, tudna segíteni?

Úgy döntöttem a szakmán belül munkahelyet váltok, de félek hogy ugyanez lesz.