Hány állásinterjún vettél részt, mire felvettek valahova?
5
És persze egy rakás helyre küldtem önéletrajzot, ahova be se hívtak.
Ebből az 5-ből 3 olyan volt, ahova felvettek volna, de nagyon gáz helyek voltak, de ez csak az interjún derült ki. Szóval oda én nem akartam menni.
1 azonnal felvettek.
Egész életemben volt 8 állásinterjúm, abból 1 volt az, ami után nem is kerestek.
A maradék 7-ből mindig lett állás.
Pályakezdőként kb. 40.
Próbálj meg munkakölcsönző cégekhez is jelentkezni, talán úgy hamarabb találsz valamit.
3x jelentkeztem, mind a 3x azonnal felvettek.
Igaz a jelenlegi helyemen 2006 óta dolgozom...
Eddigi életem során 4 állásinterjúm volt és a jelenlegi a harmadik munkahelyem (5 éve vagyok itt). Mérnökként dolgozom egy multinál, ha ez számít valamit és amúgy 29 éves vagyok.
A későbbiek során lehet, hogy hátrány lesz, hogy nincs rutinom az ilyesmiben.
Szerintem az ronthatja az esélyeidet az interjún ha nem írsz magadról igazat. Valószínűleg azért hívnak be egy ilyen helyre mert az önéletrajzod felkeltette az érdeklődésüket de mégsem ítélnek alkalmasnak mert a leírtak alapján másra számítottak.
Fogalmazd át kicsit a CV-d és próbáld a valódi jó tulajdonságaidat kiemelni, hogy később személyesen már erre koncentráljanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!