Miért gondolja sok ember hogy árufeltöltőnek bárki el tud helyezkedni egy hipermarketben?
Szerintem sem igaz, hogy nem lehet munkát találni. Főleg ha az ember bevállalja az alja munkát.
Másrészt meg több esély van, hogy egy embert aki minden máshoz hülye, felvesznek egy olyan munkakörbe, amihez nem kell ész, mint egy olyanba, ahol azért van verseny a tudásban is.
Kicsit nyugatisasodik az ország és sokan már nem akarnak csak árufeltöltők lenni, ezért egyre kevesebben jelentkeznek ebbe a munkakörbe. Inkább úgy alakult, hogy a fiatalok csinálják pár évig, aztán továbblépnek, szóval a válság előtt tényleg elég sok helyen állt az a helyzet, hogy bárki elmehetett ilyennek.
A sztorihoz viszont hozzátartozik, hogy a sok ezer (vagy akármennyi) munkanélküli között rengetegen vannak, akik nem is akarnak dolgozni, csak a segélyt várják. Sokan alkoholisták is, ők egyértelműen alkalmatlanok erre a munkára. És sok helyen nincs is a közelben olyan áruház, ahova sok ilyen ember kéne.
Jelenleg az árufeltöltés nem annyira megy, mert pár üzlet eleve kevesebbet volt nyitva és ezért az ott lévőket is kell foglalkoztatni többet, mint amúgy. A feldolgozóiparban viszont néhol van fellendülés. Egy ismerősömet 1 éve nem hívták a munkaügyiből, aztán a vírus beütése után egy héten belül 3 helyre mehetett volna.
(Azt meg felejtsük el, hogy az nem talál munkát, aki nem akar. Vidéken egy csomó helyen minimálbérért talál az ember olyan munkát, amire pár éven belül rámegy az egészsége. Ezt ne nevezzük már munkának. Az nyugodtan nevezheti annak, aki pár évig csinálta és elismeri munkaként. Olyan helyen dolgozom, ahol ilyen munkára is alkalmaznak embereket és teljesen érthető módon a többség pár nap/hét után lelép.)
Azért, mert a magyarok többsége egy borzasztóan egyszerű proli. lásd a katonás válaszoló :D jaja mert katonának bárki alkalmas. hihetetlen mennyi buta ember van ebben az országban, gondolom, az ilyenek ülnek otthon a kanapén, és 2 böfögés és seggvakarás között benyögnek ilyen „menj katonának” bölcsességeket.
van, ahol felvesznek árufeltöltőnek, van, ahol nem. az biztos, hogy most a rosszul fizető, fárasztó aljamunkáknál van felvétel, amit sokan nem is bírnának, illetve teljesen érthető, h mondjuk egy értelmesebb diplomás nem akar elmenni dolgozni olyan emberek közé, akik büdösek, nem beszélnek nyelveket stb. én se mennék. azért valljuk be, a 40 feletti érettségizettek, szakmunkások nagy része igénytelen és egyszerű, mint a szög.
mellesleg versenyszférában dolgozóként marha kíváncsi vagyok arra, hogy a nagy észosztó válaszolók mit is dolgoznak/dolgoztak életükben és mennyit keresnek, hogy ekkora magabiztossággal osztják az észt. mert talán árufeltöltőként meg munkanélküli szakmunkásként nem kéne bölcselkedni, aki igazán ért a témához, az végigdolgozta az utóbbi pár hónapot egy irodában jó pénzért, és nem itt irkált olyanokat, h bárki találhat munkát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!