Ti egy új munkahelyen az első pár napban mit árultok el magatokról az új kollégáknak?

Amire szükség van a beszélgetésekhez.

Nincsennek nagy titkaim, amit ne tudhatna bárki. Egyedül az marad örök homályban, hogy a fiúk is érdekelnek, nem csak a lányok.

Minimális infokat pl.férjnél vagyok, mit végeztem, hol

Nem kezdem el két nap után a családi konfliktusokat stb.. kiteregetni.

A munkatársaknak nem mesélem el a magánéletemet, még sok év után sem. Nem titok, de nem tartozik rájuk

Annyit tudnak, hogy házasságban élek és vannak gyerekeim.

Csak amennyit muszáj, azt is leginkább akkor, ha rákérdeznek.

4 hónapja voltam a munkahelyemen, mikor férjhez mentem, arról se tudott senki, csak aki utána megkérdezte, mit csináltam hétvégén. A közvetlen kollégáim többsége akkor értesült róla, mikor hetekkel később már az új nevem szerepelt a jelenlétin.

Mondjuk én eléggé introvertált is vagyok, a munkahelyemen egyáltalán nem szeretek bármit is elmondani magamról.

Gondolom most mész új munkahelyre, netán az elsőre, ezért érdekel.

Én a következőt tenném:

Mindig csak munkáról beszélnék, kérdeznék. Ha más kérdez a magánéletemről, csak akkor beszélnék róla.

Nem pár nap, de pár hét után látod, mások mennyi beszélnek a saját magánéletükről. Annyit mondj te is, többet ne. Ha van valakivel kapcsolódási pont (pl. mindketten kisgyerekes szülők vagytok vagy ugyanaz a hobbitok), akkor vele arról a témáról persze lehet már többet beszélni. De másról csak óvatosan, mert attól még lehet, hogy rosszindulatú, aki visszaél a bizalmas dolgokkal.

Általában véve érzelmi, magánéleti dolgokat csak nagyon óvatosan mesélj. Leginkább csak annyit és olyan szintig és csak az előtt, aki már olyan szintig kitárulkozott előtted.

Arra is vigyázz, hogy ne beszélgess annyit magándolgokról, hogy bárki azt mondhassa rólad, hogy te a munkád helyett csak beszélgetéssel töltöd az időt.

"Nem pár nap, de pár hét után látod, mások mennyi beszélnek a saját magánéletükről. Annyit mondj te is, többet ne."

Mi a helyzet akkor, ha az adott munkahelyen az a szokás, hogy mindenki mindent tud mindenkiről. Olyan mélységig, hogy előző este hányszor ment el az ágyban, vagy pl. minden részletet elmesélnek az egészségi állapotukról. Én meg nem akarok ilyen mélységig, sőt semennyire megnyilni. Erre van megoldás?

Nálam erre nincsen "recept" csak beszélek emberekkel és kész. Mondom ami eszembe jut vagy amit kérdeznek.

Nyilván nem elsőre fogok bele menni a lelki problémáimba, családi, gyermekkori sérelmeimbe, de titkolózni sem fogok.

8-ra:

Bocs, ez eszembe sem jutott. Értelemszerűen, amiről nem akarsz beszélni, ott csak meghallgatod a másikat. Sokszor ilyen embernek pont az kell, hogy meghallgassák, tehát a lehető legjobbat teszed vele. Esetleg örömödet fejezed ki, hogy milyen jó a szerelmi élete. :-) Betegség taglalásánál egy enyhe sajnálkozás általában jól esik az embereknek. Ha később rákérdezel, hogy rendbe jött-e az a problémája (ha olyan), akkor az is jólesik nekik. Nyilván ez nem kötelez arra, hogy te bármit is elmondj magadról.

Nálam pl. abszolút tabu munkahelyen a politizálás. Ez annyival rosszabb, hogy az "elkötelezettek" nemcsak hirdetik az igét, hanem helyeslést is várnak. Én ilyenkor semmitmondó "ja, ja" szöveggel nyugtázom a szavait, semmi egyebet nem mondok. Szerencsére olyan munkahelyen dolgozom, ahol más is kerüli a témát. De korábban volt ilyen kollégám.