Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Nektek nincs olyan érzésetek...

Nektek nincs olyan érzésetek hogy az elmúlt 10 évben sem változott semmi munkahelyi téren sem?

Figyelt kérdés
Emlékszem 2010-ben azt mondta a Fidesz hogy azért csökkentik le a munkanélküli segély folyósítását 6 hónapról 3 hónapra hogy az embereket visszavezessék a munka világába.De munkahely semmivel sem volt több mint Gyurcsány nál,nem is lehetett hiszen épphogy átvették az ország vezetését.Eltelt 10 év,sok embernek megszűnt a munkahelye a járvány miatt,És most is azt mondják mint 10 évvel ezelőtt.Nem emelik meg a munkanélküli segély összegét,az emberek inkább dolgozzanak,ne a segélyre várjanak.De nem értik meg hogy nem tud hová menni?Hogy nagyon kis eséllyel fogják csak fölvenni valahová?Ahhoz hogy az emberek dolgozni tudjanak munkahelyek is kellenek,meg munkaerő is kell.Először rendbe kellett volna hoznia a Fidesznek a munkahelyeket,utána hozni ilyen intézkedéseket hogy lecsökkenteni a munkanélküli segélyt.Most egyértelmű számomra hogy az embereknek magasabb munkanélküli segélyt kéne biztosítani és nem 3 hónapig,hanem legalább fél évig.Egyhelyben toporgunk,hiába telt el 10 év most is ott vagyunk ahol a part szakad.
2020. ápr. 14. 09:18
 1/9 anonim ***** válasza:
27%
A járvány előtt sokkal több ember dolgozott, mint 10 évvel korábban. Az megvan, hogy sok helyen a munkáltatók küzdöttek a dolgozókért? Nem viccből emelték a fizetéseket évente 10 százalékkal. A járvány betett a munkaerőpiacnak, erről nem a Fidesz tehet. Az ő feladatuk, hogy amennyire lehet, megóvják a munkahelyeket, ezt teszik is.
2020. ápr. 14. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
#1 de az hogy küzdöttek a dolgozókért csak jóval a kormányváltás után történt.A Fidesz meg egyből levett a munkanélküli segélyből ahogy hatalomra került.
2020. ápr. 14. 09:24
 3/9 anonim ***** válasza:
30%

#1: "Az ő feladatuk, hogy amennyire lehet, megóvják a munkahelyeket, ezt teszik is."


Annyira "óvják" hogy a vendéglátásban dolgozók semmit nem kapnak csak azt a munkanélküli segélyt! Pincérek, pultosok, szakácsok, recepciósok, takarítók tömkelege van állás nélkül! Ezen kívül kertészeti dolgozók, építkezési vállalkozók, autófényezők, boltosok, árusok és ne is soroljam még... Velük mi lesz? Hogy védik meg őket?

2020. ápr. 14. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Pénz pedig lenne rá hogy megemeljék a munkanélküli segélyt ebben biztos vagyok.Csak nem akarják.Legalább addig adhatnák amíg nem rendeződik.
2020. ápr. 14. 09:35
 5/9 anonim ***** válasza:
31%

Igazad van, kérdező. De majd mindjárt jönnek a fidesz birkék és megmagyarázzák az ellenkezőjét.


Semmivel sincs több munkahely, mint 10éve. Sőt, orbán alatt sok cég be is fuccsolt. Ami munkahely felszabadult, az annak köszönhető, hogy ezrével menekültek főleg fiatalok a nyomor elől külfödre. És egyre többen vannak olyanok, hála az égnek, akik bátran nemet mondanak a szar fizetésre, a kizsákmányoló, szaralak munkáltatót me ott hagyják. Meg lehet nézni, hogy lejáratták magukat a balatoni rabszolgatartók is, a kutya nem megy már hozzájuk dolgozni.

Szóval az esetlegesen szabadon maradt munkahelyek ezeknek a negatívumoknak köszönhetök és közel sem az inkompetens kormánynak.


Most is itt pampogja a munkahelyek megőrzést, mikor kijárási, meg világjárvány van. Akkor mégis hogy járjon dolgozni a paraszt?!!

Persze, valamit oda kell büfögni a birkanépnek, csak segélyt ne kelljen rgy fillérrel se többet fizetni. Az összes többi országban kaptak juttatásokat a járvány miatt munkanélkül maradottak. Itt továbbra is megy a nesze semmi fogd meg jól.

A csökkentett munkaidőben dolgozók bérét kiegészitik. És aki elvesztette a munkáját? Az dögöljön éhen 20.000 ből?!

Egy rakás fos az egész.

2020. ápr. 14. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
50%
Te hol éltél? Erős munkaerőhiány volt a vírus előtt már évek óta. Aki nem talált munkát, azzal komoly gondok voltak.
2020. ápr. 14. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
50%

Mar nem nagyon vannak allami cegek, a maganszektor pedig oldja meg sajat maganak! Persze vannak strategiai szektorok es ott besegit az allam, de milyen mas segitsegre varnak egyesek?


Mellesleg ez a bizonyos 10 ev alatt mit tettel, hogy nagyobb sullyal szerepelj a munkaeropiacon? Mennyi tanfolyamot vegeztel, szereztel valami kepesitest egyaltalan, vagy csak azota is varod a sultgalambot?

2020. ápr. 14. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
#7: Hát én nem ezt tapasztalom. El lehetett menni bármilyen gyárba, ha az ember csak annyira volt alkalmas, nem kell mindenáron a fusizás, feketemunka felé elmenni.
2020. ápr. 14. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Azért változott, mert mindenhová befészkelte magát a politika, a másik utálata.
2020. ápr. 14. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!