Ti nem unatkoztok itthon?
Nem, mivel én melóba vagyok.
Inkább ülnek otthon.
Nem, mert még minimum 6 órát kellene dolgoznom 2019-ben.
Most fejeztem be az esti egyetemre egy jó nehéz beadandót, de még visszadobhatja egyszer a tanárnő. Egy másik iskolába is kell csinálnom egy mini-szakdolgozatot, kb. 10 nap múlva kell leadni cakk-um-pakk, de ezt egyfajta referenciamunkának is szánom, nemcsak a suli számára készítem, ezért komolyan veszem - brutálisan nehéz és még reneteg dolgom van vele. Lesz január elején 3 közepesen nehéz vizsgám - léteznek nehezebbek is, de ezek se lesznek könnyűek.
Ebben a pillanatban itthonról dolgozom, aminek előnye, hogy egyik héten pl. csütörtökön nem dolgoztam és megtehettem helyette vasárnap, de hátránya, hogy nincs "szabi" - így január 2-án már nem ártana ismét dolgoznom.
Egyébként tavaly ilyenkor volt lehetőségem 2 hetet pihenni.
Sok égethető gyurma figurát készítettem, nemcsak 24-ére sütöttem sütiket, hanem későbbre is.
Elmentem az uszodába és kétszer olyan gyakran jutottam el a konditerembe, mint idén.
Sokkal többet fotóztam, a karácsonyfa maga jó téma. Idén még a telefonnal kattintottam le, 24-én, kora délután. :D
Szerkesztettem is fotókat.
Mond, egyébként hogyan lehet unatkozni?
Hogy-hogy nem köt le a sport, a hobbik, a filmezés, a regényolvasás, amire egy átlagos embernek normál munkanapokon fikarcnyi ideje sincs????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!