Az mi már hogy nem engedtek be betanított munka felvételijére mert késtem?
#11: Én meg inkább a képességei alapján szelektálnék, nem az alapján, hogy milyen aznap a közlekedés. Másnap lehet, hogy másvalaki késett volna, ezért is butaság ez alapján szelektálni.
És nem, nem mindenhonnan járnak 10 percenként buszok.
@Simon Belmont
Betanított munkáról beszélünk. Túl nagy "képességekre" nem kell számítani.
Nem normálisak :) De a képzetlen munkaerő között sok a link alak, így nem feltételen hiszik el, hogy a vonat késett. Na meg úgy vannak vele, hogy aki már az interjúról elkésik egy vonat miatt, az feltehetően messzebbről jár be, ritkábban jár vonat így gyakran a munkából is elkéshet - persze nem önhibájából, de ez számukra lényegtelen.
Én például a vonatok miatt napi szinten kések a munkából, de igazából nem érdekel. Amíg nem biztosítanak parkolási lehetőséget és csak a tömegközlekedéssel történő bejárást támogatják (sok helyen még azt sem), addig örüljenek ha beérek valahogy. 1 órával korábban nem fogok csak azért felkelni az amúgy is késés nélkül normál esetben 1 órás út mellé, mert Magyarországon hiába a menetrend, a vonatok még véletlenül sem jönnek pontosan. Én már munkakörben dolgozom dolgozom, ezt a főnökömmel is közöltem azt mondta nem gond, tudja milyen a közlekedés. Viszont egy betanított munkás esetében szigorúbbak, hiába kell lasszóval fogni őket a nagy munkaerőhiány miatt.
Betanított munkára nem kell lasszóval fogni, csak a szakképzett munkaerőből van hiány.
Azért küldtek el, mert munkából is elkésnél állandóan. Őket nem érdekli, hogy a vonat miatt.
Ez ilyen. Gyorsétteremben, gyárban be se tanítják lassan az embereket normálisan mert mire lemegy a 2-3 hét betanitás addigra pattan.
Diákként engem is minden ilyen munkánál csak odalöktek hogy csináld. Pont azért mert max pár napot-hetet marad az emberek nagy része, a cég meg ezeken az embereken veszít.
Ha időben nem tudtál odamenni akkor úfy vannak veled hogy nem éred meg a macerát. Ha te hibád volt, ha nem. Máskor is késhetsz önhibádon kívül. A lényeg hogy késtél. Nem hibáztat senki, de nem is kell a felesleges balhé.
Mibe telt volna felhívni őket a vonatról, hogy késel, mert a vonat? Akkor máris másképp álltak volna hozzád.
Ha netezgetni tudsz "csövezés" közben, akkor nyilván van okos telefonod, nem lett volna nehéz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!