Akik a munkahelyi konfliktusok megoldására verekedést javasolnak, belegondolnak az esetleges következményekbe is?

Valószínűleg sok különféle jellegű egyedi eset lehetséges. Nyilván a nomrál konflikutusok veréssel való megoldása nem elfogadható.

A kérdés azonban valószínűleg legalább az esetek egy részében szerintem a tipikusa munkahelyi bántalmazások problémakörére voatkozik. Mit tegyen a kipécézett, megalázott dolgozó, akire rászáll egy csapat (vagy azért, mert a főnök kettős játékot játszik, és eltűri/bátorítja ezt, vagy pedig acsapatban van néhány elszabadult hajóágyú, akik a gyengébb jellemű munkatársakat maga köré gyűjtve épít fel maga köré egy trollcsapatot), aztán kipécéznek egy gyengébbet, és rászállnak.

Elvileg erős közösség vagy demokratikus légkör segít az ilyen problémák megoldásában. Azonban hazánkban a kiszolgáltatottabb helyzetű munkakörökben ezek nem feltétlenül adottak.

Ilyen esetekben a kiszolgáltatott helyzetű dolgozó valószínűleg súlyosan sérül. Most vagy úgy sérül, hogy pár hónap után betegen, összeroncsolódva kimarad, vagy úgy, hogy mondjuk verekedni kezd, ahol mivel eleve hátrányból indul, valószínűleg nem lesz a végeredmény optimális.

[link]

A link persze csak analógia. A lényeg, hogy a kollektíva mögé gyáván bebújó elkövetők roncsolni tudnak, és megbüntetésükre, felelősségre vonásukra fájdalmasan hiányzik a megfelelő szábály- és intézményrendszer, sőt még a kisember tudata, a ,,néplélek'' sem tart igényt erre.

Én személy szerint szívesebben hallanám, hogy egy-egy megalázott dolgozó akár könnygázzal is elégtételt vesz a sok gyáva, falkában támadó aljason, az elétételt mint feloldozást erkölcstelennek nem tartom, és a jogtól is elvárom, hogy vegye figyelmebe az előzményeket.

Az a baj inkább, hogy mire egy megalázott dolgozó eljut idáig, addigra annyira sérül a belső önértékelése a hónapokon át tartó előzetes megaláztatásoktól, hogy valószínűleg képtelenné válik egy ilyen akció megfelelő megtervezésére, ezért az vagy teljes kudarcba fullad, vagy pedig elfajul, és túl nagy sérülést okoz. Segítség nélkül nagyon nehéz az ilyet jól megtervezni, (M)agyarországon pedg még a téma is tabu, az áldozathbáztatás pedig általános.

Ez így viszont már nem,munkahelyi konfliktus, hanem konrétan megszervezett terror. Még akkor is, ha kultúrkörünk hétköznapinak tekinti.

A munkahelyi terror ellen kifejezetten nevesítve Franciaországban van törvény, de keveset tudok róla. Első hallomásból hallva eléggé gyenge lehet: eleve csak egy évet lehet kapni, és ahhoz is rengeteg dolognak össze kell jönnie. Nemrég voltak öngyilkossági esetek, ahol kifejezetten a vezetőség által alkalmazott kettős játék, üzleti célú krugatási stratégia állt a háttérben. Sajnos megy a lufihámozás, és még ha sikerül is ítéletnek születnie, olyan igazi elégtétel nem lesz.

Magánvéleményem szerint a munkahelyi terror kb. olyan a mi közép-európai, balkáni térségünk számára, mint amilyen Afrika számára az AIDS. Tudjuk, hogy egyes afrikai országok gazdaságának nagyfokú gyengeségéért egész konkrétan az AIDS egy az egyben is nagy mértékben felelős. Vannak olyan sfrikai országok, ahol a felnőtt lakosság majdnem fele érintett e betegségben. El lehet képzelni, ez a gazdaságra is milyen katasztrofális terheket ró, erről nyilván vannak kimutatások.

A mi térségünkben a jól látható betegségek nem jelentenek egész nemzetgazdaságokat tönkretevő tényezőt, legalábbis egy az egyben egy-egy konkrét betegség önmagában biztosan nem. El tudom képzelni viszont, hogy egyes, rejtve maradó jelenségeknek nálunk meg lehet ugyanaz a szerepük, amit Afrikában az AIDS tölt be. Szerintem kb első helyen a csaldon belüli erőszak állhat, a második helyen pedig az iskolai erőszak osztozik a munkahelyi zaklatással. A korrupció állhat talán a harmadik helyen. De ezeket csak hasból mondom, viszont az első két jelenséget övező nagyfokú tabusítás miatt kifejezetten az a sejtésem, hogy a különböző rejtett vagy elhallgatott erőszakformák jelentik Magyarország legnagyobb gazdasági ,,rákját'', ,,fekete lyukát''.

Nehéz erre mit mondani. A hétköznapi terror, pusztáncsak gazdasági jelentőségénél fogva is, olyan teher az ország egésze szempontjából, hogy nincs az a büntetőjogi szankció, ami önmagában elég lehet ennek a problémakörnek a megoldására. Büntehethetnénk az említtett terrorszerű munkahelyi összeesküvést tízéves, húszéves börtönbüntetésekkel --- gazdasági és emberi oldalát talán ez jól ki is fejezné az általa okozott kárnak --- de ez igazából nem elég: csak büntetéssel önmagában ezt már nem lehet visszaszorítani, ennél sokkal alapvetőbb változásokra is szükség lenne.

13, korrekt összefoglaló, annyit tennék hozzá hogy de, szerintem igen, a konkrét szív- és érrendszeri betegségek pont olyan közvetlen pusztító hatással bírnak mint Afrikában az AIDS. De eztel együtt mindenben egyetértek veled.

A munkahelyi bántalmazás kapcsán pedig, először azt kellene elérni hogy a toxikus viselkedés mint olyan, bekerüljön a közbeszédbe. A mai (és a 20 évvel ezelőtti, amikor én jártam) általános iskolában már a tanároktól indul a toxikus kommunikációs spirál, a nyílt színi megalázásokkal, a harmadik fél pocskondiázásával és hasonlókkal (mindről több oldalnyit tudna írni szerintem bárki aki járt iskolába), ami sikeresen tovább is gyűrűzik a gyerekekbe azaz a leendő munkavállalókba. A többi gyerek fejét meg még mindig azzal tömjük hogy csak az erőszakot kerülje, végső soron ne álljon ki magáért, vagy általanos igazságokért, inkább egyfajta félrenézést gyakoroljon ha toxikus viselkedéssel találkozik. Holott egy-egy jól irányzott gyomros még kicsi bántalmazó korukban visszahozhatná a jövő vállalati bántalmazóit a földre.

De tény ami tény, 18 fölött ezeket a tetteket a törvény bünteti, szerintem aki ilyeneket ír az dühből ír.