Most váltottam munkahelyet 6év után, és el is költöztem, viszont nem érzem jól magam. Változhat még?
Párommal összeköltöztünk 1év után oda, ahol én lakom, viszont ő 50km-rel messzebb dolgozott. Így megbeszéltük, hogy ha kapok majd az ő munkahelyéhez közelebbi munkát, akkor váltok. 1év együttélés után kaptam munkát, így el is költöztünk.
Az előző munkahelyemen nagyobb beosztásban voltam, ahova most kerültem, ott már nem, ami számomra nem okozott eddig problémát..
Még csak 4napja vagyok bent, de már érzem, hogy próbálkoznak.. bemutatkozásnál itt tettek megjegyzést, illetve később, hogy az előző munkahelyemen "vezetőhelyettes voltam".
Gyermekintézményben dolgozom, a gyerekek hamar elfogadtak, és jó érzéssel megyek be hozzájuk, viszont a kollégáktól rosszul vagyok. Tudom, hogy sok nő egy helyen borzasztó, de nálunk az "újakat" nem így fogadták. Aligha szólt hozzám bárki is..
Vártam az új munkahelyet, izgatott is voltam. De teljesen elment a kedvem mindentől, és ettől a helytől.
Olyan szokások vannak itt kialakítva, hogy pl, ha elkéri a gyerek a 2.kenyeret, vagy repetát kér az ebédből és hagy belőle, addig nem állhat fel, amíg meg nem eszi....
Ütközik majdnem hogy csak minden, amiben eddig benne voltam 6évig... nem tudom, hogy képes lennék rá megszokni.
Az első napomon arról beszéltek, milyen jó kollektívába érkeztem. 2.napomtól csak azt hallottam, hogy ez szídja ezt, az meg azt....
Kérdésem, hogy akik ennyi idő után váltottak munkahelyet, de maradtak a pályán, megtudták szokni az új környezetet, szokásokat, kollégákat? Ha igen, mennyi időnek kell eltelnie?
“Most váltottam munkahelyet 6év után, és el is költöztem, viszont nem érzem jól magam.“
Naná, hogy nem. Ennyi váltás egyszerre csak egy extrém extrovertált embernek lenne szuper, mindenki más megszenvedi az új helyzetet. Türelem, csak meg kell szoknod az újdonságokat.
“Változhat még?”
Kemény 4 nap után ezt komolyan kérdezed? Minimum 3 hónap, mire azt mondhatod, hogy már megszoktál egy új várost, lakást, munkahelyet. Még akkor is, ha az új egyértelműen jobb, az ember szenved eleinte.
“érzem, hogy próbálkoznak.. bemutatkozásnál itt tettek megjegyzést, illetve később, hogy az előző munkahelyemen "vezetőhelyettes voltam".”
Naná, ez nem megszokott. Persze, hogy rákérdeznek. Nem értem, mit vagy rosszul ettől. Semmi furcsa nincs benne.
“Tudom, hogy sok nő egy helyen borzasztó,”
Na ezt miért kellett? Hadd ne meséljek, milyen sok férfi egy helyen... ne legyál már előítéletes és megvető a saját nemeddel szemben.
“nálunk az "újakat" nem így fogadták. Aligha szólt hozzám bárki is..”
Ennek köze lehet ahhoz, hogy feszült, gyanakvó és komplexusos vagy, nemde? Szólalj meg te, te vagy az új, igyekezz egy kicsit eleinte.
“De teljesen elment a kedvem mindentől, és ettől a helytől.”
És ezt bizonyára érezteted is. Emiatt kerülnek a többiek. 4 nap alatt így befeszülni, és ennyire ellenségesnek lenni nem szabad.
“Olyan szokások vannak itt kialakítva, hogy pl, ha elkéri a gyerek a 2.kenyeret, vagy repetát kér az ebédből és hagy belőle, addig nem állhat fel, amíg meg nem eszi....”
Nagyon helyes, nincs pazarlás. Mi a gond ezzel? Nálunk a családban is így van ez, amit kiveszünk azt el is fogyasztjuk.
“Kérdésem, hogy akik ennyi idő után váltottak munkahelyet, de maradtak a pályán, megtudták szokni az új környezetet, szokásokat, kollégákat? Ha igen, mennyi időnek kell eltelnie?”
Inkább hozzáállás kérdése. Engedd el ezt a régen minden jobb volt, de itt minden szörnyű mentalitást, mert ezzel saját magadat gátolod a beilleszkedésben. Én a világ legszebb helyéről költöztem munka miatt a világ legundorítóbb fővárosába, mégis be tudtam illeszkedni, de ez nem ment volna úgy, ha kisgyerek módjára azonnali sikert vártam volna befektetett energia nélkül. Nem az új helynek kell meggyőznie téged... neked kell megtalálni a helyedet, neked kell meglátnod a jót is a sok rossz mellett, neked kell elengedni az elvárásaidat, hogy egy új helyen minden legyen ugyanolyan, amilyennek te az előző 6 évben megszoktad. Ne zuhanj magadba, menni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!