Szerintetek mi az oka, hogy hatalmas hiány van óvodapedagógusokból?

Az az oka, hogy nagy a felelősség a pedagógusokon, bármi baja eshet a gyereknek, az óvónőnek 100 felé kell figyelnie.

Nem kap elég fizetést és maga viszi a cuccokat az óvodába, hogy foglalkozásokat végezhessen.

A semmi fizetéséből továbbképzésre jár.

Az emberek többsége, sőt sokszor még a szerettei sem becsülik meg a munkáját és nem értik miért pont ezt választotta. Sokak szerint ehhez nem kell tanulni, bárki tudná ezt csinálni, hiszen ők csak játszanak. Lenézik, butának nézik őket.

Ebbe egy kis idő után bele lehet fásulni.

Most látom, hogy a 3-as válasz (én írtam) pontatlan a végén, ezért idézem, majd korrigálom:

"De persze továbbra is kb ugyanannyi gyerek jut egy óvodapedagógusra az állami óvodákban, mert az Állam csak ennek mentén tudja foglalkoztatni a szakembereket. (Magánóvodából meg kevesebb van, de ott is maradt nagyjából a tendencia, ott kb 6-9 gyermek jut egy pedagógusra, míg államiban átlag 12 gyermek.)"

Pontosítom: LEGALÁBB annyi gyerek jut egy pedagógusra, kevesebb nem juthat a szabályozás miatt, sajnos. Azonban a törvények miatt (a 3-asban kifejtettem) egyre több gyerek jut óvodapedagógusonként számolva (pláne ha az aktív pedagógusokkal számolunk).

Így végül is nem lett kevesebb óvodapedagógus, hanem egyre több gyerek jár óvodába, miközben kb ugyanannyian végeznek ovpedesként átlagban az utóbbi években, mint a korábbi években.

(Mindez csak az egyik tényező, a többiről írtam a 3-as és 4-es válaszaimban.)

"Erre a tanár: ,,De Cintikém, miért? Olyan sokra vihetnéd!" Majdnem eldurrant az agyam, hogy mondhat egy tanár ilyen, főleg, hogy ő is pedagógus...milyen példát állít már fel."

Hevesen bólogatok szomorúan! Magam is ismerek olyan tanárt, akinek jeleztem, hogy

NEM a tanári szakma a pedagógusi,

hanem az óvodapedagógus szakma.

(Ezen látványosan megsértődött, pedig csak eszmecserét folytattunk.)

Igen, beletrafáltál, sajnos a legtöbb tanárnak gőze nincs az óvodapedagógusi munka összetettségéről, felelősségteljességéről, se arról, hogy differenciált (egyénekre IS szabott) munkát végzünk, azaz egyenként is fejlesszük, kibontakoztatjuk a gyermekeket, nem csak csoportosan, és figyelemmel is kísérjük a fejlődésüket, tudományos szempontok szerint.

Emellett persze empátiát, fejlett érzelmi intelligenciát is kíván a szakmánk, nem puszta robotoid tudományosságot.

Ehhez képest a tanároktól nemcsak hogy nem várják el, hogy egyénileg is foglalkozzanak a gyerekekkel, de a tanárok valójában nem is pedagógusok! Az óvodapedagógus azonban valóban pedagógiai munkát végez! És sokuk mégis sajnos lenézi az óvodapedagógusokat.

Csak a tényeket nézve -nem lenézve-,

vajon miért nem pedagógus szakma a tanári:

nem jellemző, hogy fejlesztenék az érzelmi intelligenciáját az iskolásoknak, sajnos nem cél különösebben. A szabálytartás, a lojalitás a hatalom felé - annál inkább. Sok tanár önmaga nem is empatikus, nem törődik a diákok érzelmeivel különösebben (vagy éppen hogy zaklatja őket, dolgozatírással zsarol, ordibál velük stb) .

A pedagógus szó gyermek vezetést jelent, tehát NEVELI a gyerekeket! Így az óvodapedagógus!

Ellenben a tanároktól nem várja el az Állam (megkockáztatom: direkt mellőzi ezen elvárásokat), hogy a gyermekek kreativitása stimulálva legyen, épp ellenkezőleg: elnyomják azt; aki nem felel meg az Állam (a mindenkori hatalom) dogmarendszerének (oktatáspolitikájának, féligazságok, igazságok és hazugságok keverékének Állami érdekek mentén), az a gyerek szankcionálva van, tehát a tanárok nagy része sajnos rosszabbul értékeli, ítéli meg azon gyermekeket! (Ld pl osztályzás/érdemjegy által, stb)

(Magyarra fordítva: "hát, fijjam, én mondom meg a tutit, mint fantáziááász, he? Neked nincs szavad itten! Aaattenatív tőőőténelem, he? Meg marslakót rajzolsz rajzórán? Mit képzeeesz te, he?? Üjjjjj le, kettes!").

Minimális kivételt képez állami iskolákban talán a rajzóra. Minimális kivételt. De pl az énekóra nem jellemzően kivétel, a többiről (fizika, történelem oktatás) jobb, ha itt nem beszélek... Katasztrofális, dogmatikus, alaptalanul magyarellenes (történelem), és feltalálóellenes (fizika), olajbiznisz, érdekeket támogató dogmákat szajkóznak tévében, iskolában.

Félreértés ne essék: én nem elsősorban a tanárokat kritizálom (bár jó részüket lehet kritikával illetni alappal), hanem elsősorban az oktatáspolitika hazugságpártolását, magyarellenességét, a gyermekek kibontakoztatásának mellőzését, poroszos megfelelési kényszert, alá-fölérendeltséget, valamint a rutinok hipnotizálását, a kreativitás elölését, a vitakészség és tanulási technikák tanításának mellőzését, satöbbi.

Utóbbi a Magyar Államnak "köszönhető" (az oktatáspolitikának). Más kérdés, hogy sok száz éve a világ legtöbb más területére is sajnos ez jellemző az állami iskolákban.

Úgy látszik, az a tendencia, hogy a NEMZETKÖZILEG ELISMERT magyar óvodapedagógia

Nemzetközileg is elismert, még Japánból is jönnek ide tanulni, ellenben nyugaton iskolás jellegűek, pl szakkör- és foglalkozás-orientáltak, sőt, tanulás-orientáltak sajnos az óvodák, sajnos (egyelőre a magyar óvodák és ovpedesek kb negyede is). Egyik fő oka tehát, hogy a magyar óvodai alapprogram gyermekközpontú, amely nem elkényeztetést jelent, hanem a gyermekek egyéni és csoportos kibontakoztatására utal, ez a hozzáállás nyugaton sajnos még ritka és még mindig csak alternatívnak, elnyomottnak, kisebbségi nevelési koncepciónak számít szemben a magyarországi tendenciával, ahol is a 80-as évek óta dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus és csapata többségivé tette ezt a magas színvonalú óvodai gyakorlatot az ezredfordulóra Magyarországon.

Nem csak mint Waldorf pedagógia, hanem a nyugaton még csak alternatívnak, elnyomottnak számító Freinet és hasonló módszerek nálunk legalább 20 éve a legtöbb (állami és magán) óvodában a gyakorlatban vannak mint központi nevelési elvek!

Arra szeretnék kilyukadni, hogy mindaz, amiről beszélgetünk ennél a kérdésnél, azon tényeket taglalja, melyek egy olyan káros tendenciát vetítenek elő, sajnos, a kisgyermekek rovására, amely ezer éve a (poroszos) iskolarendszerre is jellemző világszerte.

Magyarán a 2015 óta zajló szakmaellenes óvodapedagógiai törvénykezések (ld a 2. és 3. hozzászólásaimat is) által a Magyar Állam sajnos a nemzetközileg méltán elismert (de a laikusok körében sajnos lenézett) óvodapedagógiánkat is tönkre akarják tenni, hogy már az ovisokat se menthessük meg a zombivá válástól, attól, hogy államvezetés által elmeprogramozott sablonok váljanak nagy eséllyel a felnőtté váló gyerekekből...

Nagyrészt erre megy ki az egész állami hozzáállás, apránként.

Persze ez nem felnőtté, mert 3-4 évente apránként járnak így el.

Tudjátok, olyan ez, ahogy a békák észre se veszik, ha megfőzik őket, mert apránként melegszik forraláskor a víz, a kondérban eleinte a békák alig veszik észre a hőmérs.változást, sőt, élvezik a kellemes fürdőt. És olyan apró lépésekben melegszik a víz, hogy mire észbe kapnának, megfőnek...

NE HAGYJUK magunkat, se a gyermekeket!

Javaslok egy cikket minden kedves szülő és pedagógus számára elolvasásra, miként lehet kompenzálni a gyermekek és szülők javára,a szakmaellenes törvénykezéseket, nemrégiben akadtam rá:

A CIKK CÍME:

ÍGY VÉDD MEG A GYERMEKED AZ ÁLLAMOSÍTÁSTÓL.

[link]

(Ne aggódjatok,

2019. szept 1-től csak elvi iskolakötelezettség áll fenn. Tankötelezettség van továbbra is. A gyermekek egyéni megítéléséhez joga van a szülőknek és a pedagógusoknak! Aki 6 évesen nem alkalmas még az iskolai életre, a gyermek érdekében visszatartható még egy évet oviba. Valamint a legtöbb gyermek nem való nevelési intézménybe 3 évesen, ezt se szabadna erőltetni, a törvény hiába erőlteti, de lásd a weboldalt, vannak megoldások, kiskapuk a gyerekek érdekében.)