Ti furcsának találnátok egy 32 éves teljesen magányos, új életet kezdő férfit?

Teljesen magamra maradtam. Volt egy barátnőm 7 évig, néhány megszakítással. A végén összejött a bátyámmal! Soha nem voltunk igazán jóban, így teljesen ellenem fordította a családot. Gyereket várnak, így őket választották a szüleink. Eleinte amikor mentem hozzájuk akkor szóltak hogy jönnek a bátyámék is, így inkább ne menjek. A születésnapokra se menjek mert kínos lenne. Karácsonykor is én inkább menjek egyedül 2 nap múlva amikor már nem futhatok össze velük. Aztán odaköltöztek, így ne menjek semmikor. Anyám konkrétan már titokban telefonált velem, hogy ne hallja meg az exem. Ha hallotta, hogy hazajött, lecsapta a vonalat. Elegem lett, megszakítottam az egész bandával a kapcsolatot és elköltöztem Pestre. Barátaim sincsenek mert az exem elirtotta őket mellőlem sajnos végleg. Több év után látom, hogy miket hazudozott hogy összevesszek velük. Már nem lehet kijavítani sajnos.

Most itt Pesten megyek az új állásomra hétfőn. Szerintetek fogok tudni barátkozni? Nem fognak egy ennyi idős teljesen egyedülálló embert hülyének nézni? Nem fura ez egy normális életet élő embernek? Van így esélyem haverokat találni, esetleg egy szerető, kedves barátnőt?