Mit tegyek, hogy ne őrüljek meg? Normális emberek ezt elviselik?

A szüleimmel nem tartom a kapcsolatot, nagyon rossz gyerekkorom volt, úgyhogy elköltöztem Szegedről egyetemre a fővárosba. Sajnos terápiára is járok a traumáim miatt, amiket lassan sikerül feldolgozni. Vannak céljaim, de itt lesz a nyár, és nem tudom mi lesz velem. Terápián azt próbálom megtanulni, hogy próbáljam meg elviselni az egyedüllétet. De ez emberi egyáltalán? Nincs egy ember sem, akihez hozzászólhatnék, nagyon magányos vagyok. Szakítottunk a barátommal, és azóta is sokkal kevesebb inger ér. Egy barátnőm van, de neki megvannak a saját barátai, és nem akarja velem tölteni az egész nyárt. Nincsenek olyan barátaim, akikkel elmehetnék fesztiválokra, bulikba, mindenhová egyedül járok. Nagyon szomorú, de ez van. Még van egy haverom, de az általában idegesítő.

Amit rólam tudni kell, normális vagyok, nyitok emberek felé, járok dolgozni is, de a kollégáim +40 korosztály, a diákok pedig túl fiatalok hozzám. Járok sétálni, edzeni olvasok, filmezek, de nem lehet örökké ezt csinálni egyedül. Bele lehet őrülni, ha az ember nem éri szociális inger, nincs kivel megosztani az intim dolgokat. Mégis hogyan ismerkedjek? Annyira kínos az egész ismerkedés dolog, felnőttként még inkább, mert mindenkinek megvannak a saját elfoglaltságai, barátai, kinek lenne szüksége még egy emberre pluszba?

Ha nekem is lenne családom, pasim, még 2-3 barátnőm, minek kellene nekem egy magányos csaj? Aki amúgy jó fej, de kit érdekel?

Amúgy az is megalázó számomra, hogy gyakorira írok, nem is akarok itt ismerkedni. Csak azért írtam ki a kérdést, mert félek, hogy beleőrülök. Nem lehet egyszerűen mindent egyedül csinálni.

Köszi a válaszokat!