Kialakulhat a magány miatt elmebetegség?

Valójában komplexebb ok-okozati összefüggések szoktak lenni. Pl. az, hogy magányos az is vajon ok vagy szintén okozata a dolognak?

De bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is.

Én azt veszem észre, hogy a magány miatt túl sokat gondolok bele a beszélgetésekbe.

Pl.: Ha valaki kedves velem már rögtön a barátja akarok lenni.

Vagy ha egy lánnyal csókolózok, akkor már rögtön úgy kezelem a szituációt mintha már járnánk.

Nézem mikor van aktív, hogy hogy nem ír stb...

Szerencsére annyira nem durva nálam, hogy feltünjön a külvilágnak, meg tudatában vagyok annak ha valami furcsa dolgot csinálok vagy gondolok csinálni. (Pl.: valakinek részletesebben utána nézni facebookon)

Szóval kontrolálom, de így eltudod képzelni hogy ennek egy extrém formájából valaki stalker legyen.

Ha jön valaki az életedbe, aki megadja azt, amit a magány miatt nem kapsz meg, vágyni fogsz még egy kis fogyelemadagra és próbálod keresni a társaságát. "Tőle megkaptam ezt, tőle szeretném újra"

Ebből kiindulva közeledsz és közeledsz felé. Ez vagy átmegy egy egészséges kapcsolatba, ahol jót azért Te is beleadsz valamit, hogy egészséges viszony legyen - vagy idővel betelik nála a pohár, úgy érzi, hogy csak az energiáját szívod el.

Illetve az is kialakulhat, hogy a megszálottává válsz, annyira vonózvá válik a személyisége annak a valakinek, akitől megkapod a figyelmet; kutatsz utána, követed őt, a kelleténél többször veszed fel a kapcsolatot. Valahogy így tud ez kialakulni.