Ti mikor jöttetek rá, hogy egyedül és magányosan fogjátok leélni az életeteket? Hány évesek vagytok?

Gondolom a magány alatt a párkapcsolat hiányára gondolsz.

Attól,mert nincs párkapcsolatod,még nem kell feltétlenül magányosnak lenned.

Sokan,akik párkapcsolatban élnek jelenleg,nekik is lesz olyan az életükben,hogy egyedül maradnak.

Sokan özvegyek pl évtizedek óta.

A boldogságot magadban keresd,ne másokban,mert nincs biztos sosem,az élet,emberek változnak.

Amit látsz,azok pillanatnyi állapotok.

Ha van hobbid,barátaid,akkor már nem vagy "egyedül".

21 évesen novemberben.

... Most május elején, azaz pár hónappal később, már nem hogy tudom, hogy nem egyedül fogom leéni az életemet, hanem hogy lehetőségem van akár egy álom nővel is.

Igaz, a tanulmányaim elég durván megsinylották ezt a félévet, de újra csinálnám ha lehetne.

Van valamilyen hobbid?

Mert akkor barátokat találni lehet azáltal is...

Már tiniként mondogattam, hogy "egyedül fogok megdögleni".

Olyan 26-7 éves koromra realizálódott, hogy tényleg.

30 évesen elfogadtam, letojom és élvezem az életet, meg hogy senkihez se kell alkalmazkodni. Most látom csak igazán, milyen szabad is vagyok. Mindenkinek vannak nyűgjei családdal, párkapcsolattal, mindenkinek rohannia kell valakihez vagy valaki miatt, mindenkinek folyamatosan kompromisszumokat kell kötni (ezeket mind a másokkal való beszélgetéseimkor ismertem fel) és közben itt vagyok én, és mindenkit telibe lesz-rhatok, akkor se változik semmi. Van hol laknom (és végre egyedül!), van mit ennem (de csak akkor főzök, ha kedvem van hozzá) és azt csinálok, meg akkor, amikor akarok. Nyilván munkán kívül. Még háziállat sincs, amihez haza _kell_ jönnöm. Rájöttem, hogy ez igazából nagyon jó.

Az egyetlen, ami néha tényleg hiányzik, hogy ha jó napom van, vagy valami vicceset látok/hallok, nem tudom kivel megvitatni, nem tudok senkivel közösen nevetni egy jót. Meg néha jól jönne egy váll is, amire támaszkodhatnék. Szavak nélkül. De inkább egy közeli, igaz barát képében, mintsem párkapcsolat. A barát nem alszik és lakik veled, ugye. :D (Mármint alapesetben.) Viszont tudtok egymásra számítani. Szóval ja, ez néha hiányzik, de amúgy? A kötetlenség egy kib-szott nagy és alulértékelt áldás.

Körülbelül az egyetemista éveim alatt jöttem rá igazán, hogy én sosem fogok a társadalom által "normálisnak" titulált emberek közé tartozni. Addig igazából volt bennem némi remény, hogy majd varázsütésre hirtelen átbillen bennem valami, ami után énis vágyni fogok párkapcsolatra, családra, gyerekre de ez azóta sem történt meg.

Most harminchoz közel, én már elfogadtam ezt és az esetek többségében teljesen jól elvagyok. Nem mondom, hogy minden tökéletes és hogy nincsenek problémáim az életben, de ezek nem egy párkapcsolattol fognak megoldódni...

Van családom, rokonaim, szóval teljesen nem vagyok "egyedül". Meg persze sok hobbim, ami kitölti az űrt. Egy két barát, a háziállatom és a munkám. Per pill úgy érzem ez elég.