Ti mikor jöttetek rá, hogy egyedül és magányosan fogjátok leélni az életeteket? Hány évesek vagytok?

6#

"Az edzés nem fog megölelni ha szomorú vagyok"

... de a lány igen, akit részben az edzés miatt szedtél fel.

7 éve járok konditeremben. Voltam nagyon kövér, majd fogytam 30kgot és voltam nagyon vékony is ez alatt a 7 év alatt. Ennyi időbe telt eljutnom egy olyan szintre hogy láthatóan izmos és erős legyek, úgy hogy nagyon nagy hátránnyal indultam.

Az utóbbi 1 hétben 2 lánytól is megkaptam ugyan azt a bókot. :D Számomra is hihetetlen, hogy én vagyok a tökéletes pasi kinézetre, mert elég izmos vagyok hogy sexy legyek, de nem túlságosan hogy kényelmetlenűl éreze magát a társaságomban. (178cm vagyok és 95kg)

Nyílván nem a külsőm miatt jöttek el velem pont ők, hanem a személyiségeért, főleg hogy rettenetes az online prezentációm és inkább kellemes csalódás vagyok amikor találkoznak velem ... de rengeteget számít.

Szóval kezd el...

Úgy látszik ez sok embernél probléma manapság.

De miért van ez így?

Amúgy hasonlóan érzek én is, de azt nem gondolom hogy most nincs senkim, később sem lesz. Én úgy érzem belefáradtam az ismerkedésbe, a férfiakba, de ugyanakkor örülnék, ha megtalálnám a tényleg igazit.

34/n

Én amúgy azt látom, hogy alapvetően minden 30 körüli ismerősömnek nehezen megy a pár találás.

Vannak "jóképű" ismerőseim, akik igazi világi életet élnek, jól csajoznak, pénzük, egzisztenciájuk van. De ők is arról panaszkodnak, hogy nehéz valódi párt találni. Annyi előnyük van, hogy legalább a szexuális életük működik.

Viszont az átlagos, vagy az alatti ismerőseim mind egyedül vannak. Legtöbbjüknek soha nem is volt barátnője.

Szia!

Azért írok privátban, mert nem akarok "nyilvánosan" esetleg túl személyes kérdéseket feltenni.

"Ez a kérdés nyilván azoknak a magányos embereknek szól, akik huzamosabb ideje vannak egyedül, vágynak a tàrsaságra, de nem valószínű hogy a jövőben lesznek barátaik vagy párkapcsolatuk ès rokonaik sincsenek."

Ennyire rossz a helyzeted? :( Hogyan telik egy átlagos napod?

Nekem talán egy fokkal jobb a helyzetem ezek szerint, de még így is nagyon magányosnak érzem magam. Egy-két felszínes haverom van, akikkel egyre ritkábban találkozom, és nem is igazán bírom őket. Párkapcsolatom nincs. Rokonaim vannak, anya apa stb., de szinte mintha nem is lennének, csak a legéletbevágóbb dolgokat beszéljük meg, de "csak úgy" soha nem beszélek velük.

24/F

MARADÉK*!!!

89 évesen.

Az életem nagyját közel se egyedül éltem le.

Hogy ez a kérdés hirtelen milyen aktuális... Egyedül. Alapvetően jól viselem de ma... Voltatok már úgy, hogy semmi másra nem vágytatok, csak egy mindenféle beszédtől mentes, őszinte ölelésre? Nem is feltétlen a párodtól. Bárkitől. Bárkitől, akinek legalább egy picit számít a léted.

Voltatok már így? Hogy küzditek le ezt a kínzó ingert, ha még beszélni se tudtok senkivel?

Kérdező, te voltál már így?