Nincsenek barátaim, egyedül vagyok, sosem hívnak sehová. Hogyan lehetne ezen változtatni?

22 éves lány vagyok. Mindig csak 1-2 barátom volt, mert inkább visszahúzódó vagyok, nem olyan sok mondanivalóval egy imeretlennek. Nem tudom elképzelni, miről tudnak sokan ismeretlenül órákat beszélgetni, nekem ehhez kell egy bizalmi szint, és az illetőn is rögtön megérzem, ha mindenről lehet vele beszélgetni, de ez nagyjából 100-ból 1 ember.

Van egy barátnőm, aki az ország másik felén lakik és néha találkozunk, vele már lassan 10 éve jóban vagyunk, de elég távoli a kapcsolat, mert nem tudunk egymás életének apróbb részeiről pont emiatt.

Meg van egy másik, akivel pont azért tartunk össze, mert neki sincsenek barátai, de nem igazán érzem magam vele felszabadultan, nem sok közös érdeklődésünk és témánk van.

Gimiben még úgy-ahogy voltam baráti társaságokban, de főleg fiúkkal. De aztán mindig kiderült, hogy közülük 1 vagy több ember is szeretne valamit, így sosem működött.

Volt egy osztálytársaimból álló 5 fős baráti társaság, de az egyetem miatt már kb nem is keresnek, én egy ideig igen, de látszik, hogy nem akarnak találkozni...

Mindenki a nagyszájú, sokat beszélni tudó emberekkel szimpatizál, így ha pl egy csoportfeladatnál beosztanak 4 másik ember mellé, gyakran ők barátok lesznek és együtt mennek bulizni, moziba stb... És nem tudom, hogyan, vagy mitől alakul ki nekik barátság ilyen hamar. Lehet nem olyan mély, mint amire én vágyok, de akkor is barátság.

A volt párommal nagyon jól elvoltunk, de sajnos különböző okokból vége lett, így most még magányosabbnak érzem magamat.

Pedig én is annyira vágyok arra, hogy legyen egy kisebb baráti kör, akikkel akár el lehet menni bulizni, vagy csak beszélgetni este, vagy átmenni egymáshoz megnézni egy filmet, akár fiúk, akár lányok, nekem mindegy. Csak szeretnék én is valahová tartozni és közös élményeket gyűjteni, mert nekem ezek valahogy kimaradtak, pedig nem tartom magam barátságtalan embernek, sem negatívnak vagy olyannak, aki taszítaná az embereket. Egyszerűen nem várják meg, amíg feloldódok, hanem elkönyvelnek unalmasnak vagy csendesnek.

Van még valaki hasonló helyzetben?

Vagy volt valaki korábban így, és meg tudná osztani, mi segített neki kilépni ebből?

A volt kapcsolataimból az exbarátaimat úgy ismertem meg, hogy az előttük lévő ex ismeretségi körébe tartoztak, de nekik sem volt sosem baráti körük nagyon, ezért állandóan ketten voltunk, ebbe meg egy idő után fiatalon bele lehet unni, hogy sosincs társasági életünk, hanem csak ketten szenvedünk.

Annyi olyan ötletet olvastam már itt, hogy alapítsunk csoportot, mert többen is vannak így, de nem tudom, tényleg valaki ilyenben benne lenne-e például.

Van valakinek ötlete vagy jó tanácsa, mit kellene ilyen esetben csinálni, mert felnőtt korban már nagyon nehéz igazi barátokat találnia az embernek szerintem, és nekem a gimis/egyetemi barátságokat sem sikerült megtartanom, mert az emberek meguntak/eldobtak maguktól, mert találtak érdekesebb baráti kört, ahová én már nem fértem be.

Köszönöm előre is!