Egyedülálló, gyermektelen nők, férfiak. Ti nem féltek attól hogy magatokra maradtok ha megöregedtek? (én igen. )

Nem. Egyrészt - ahogy itt már néhányan leírták - a gyerek nem garancia arra, hogy idős korodban is lesz melletted valaki (nálunk erre a családban, rokonságban is van példa). Másrészt nekem sajnos olyan betegségeim vannak, amik miatt kicsi az esélye, hogy megérjem az öregkort. Harmadrészt én ismerem magam és tudom azt, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre, de még egy párkapcsolatra is, ezért inkább egyedül maradok. Ez nem panasz, jól érzem magam egyedül, az egészségügyi problémáimon kívül nem panaszkodhatok semmire. Szóval, inkább egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban és olyan utódokkal, akiknek az apjuk miatt sz.r élete lesz, mert ő képtelen normális embereket nevelni belőlük! Lehet, önzően hangzik, amit írtam, de én így gondolkodom!

38/f

Nem félek. Amikor az egyedül maradás mellett döntöttem, számoltam a kockázatokkal és mellékhatásokkal. Az egyedüllét folyományai számomra menedzselhetőbbek, mint a családalapításéi.

Másrészt, aki úgy döntött, hogy egyedül marad, meg is gondolhatja magát. Amúgy sem csak vérrokoni támogató közösségek léteznek.

Az az igazság, hogy néha a fordítottja is nehéz. Azaz nem magára hagyni a szülőt.

Nekem egyik nagyszülőm igazi önsajnáltató mártír, energiavámpír. Aki egyik oldalról panaszkodik, másik oldalról elvárja, hogy mindig legyen ott valaki. Sajnos látom hogy ez a teljes családot kikészíti idegileg.

Apai ágon nagyszüleim amíg éltek, addig is a mi családunk volt mindenért ugráltatva, gyakorlatilag +1 háztartást kellett vezetni, rendben tartani, ami szintén megviselte szüleimet mind testileg, mind lelkileg.

Én megmondom őszintén, már előre rettegek, mert anyám aki 50+ éves teljesen összeomlott az évek alatt, se baráti társasága, se munka, se hobbi ami lekötné. Egész nap ül vagy alszik. Én meg azt látom, hiába vagyunk mellette napokig, önmagának kell kilábalnia a helyzetből, nem lehetek ott 30 évesen minden nap vele. Lehet gonosz ember vagyok, de elég nehéz gyerekkorom volt, örülök hogy felnőttként a magam életét élhetem és gyomorgörcsöt kapok ha arra gondolok, hogy ugyanúgy "rám telepszik" a saját szülőm, mint ahogy anno rájuk a nagyszüleim.

Egész fiatalkoromban arra vágytam, hogy elmenekülhessek és megszabadulhassak a "régi" életemtől, önálló legyek, próbáljak normális életet élni. És mégis lelkileg meggyötör az, hogy választanom kell idővel a saját szülőm és a magam boldogsága között. ÉS nem akarok belekerülni abba a körforgásba, amibe az egész család, hogy folyamatosan vissza húzzuk és kikészítjük egymást lelkileg.

Saját magam úgy vagyok, hogy 30 év alatt nem nagyon volt értékelhető kapcsolatom, az elmúlt 5-6 évben meg aztán végképp semmi, még egy randi sem. Szóval részemről igyekszem úgy élni, hogy jusson valami öreg napjaimra is, vagy megélni mindent időben, mert nem lesz senki mellettem idősen. De nem is vágyom rá hogy kiszolgáltatott legyek.

Ha van pénzed,lesz pénzed nem kell félned.

Felfogadsz egy gondozót.

Vagy kötsz egy eltartási szerződést,és a halálod után a lakásodat arra hagyod,aki idős korodban gondozott.

Elég gáz,ha valaki azért vállal gyereket,hogy legyen aki gondozza.

Másrészt,erre nem is lesz ideje jó eséllyel a gyerekének.

Én nem ettől félek,hanem attól,hogy nem lesz semmi vagyonom,a magány egyáltalán nem érdekel,mert megvagyok emberek nélkül is.

Másrészt miért választaná valaki csak azért ezt az utat,hogy legyen aki gondoskodjon róla?

Az életed 90%-ában jó eséllyel nem fogsz szorulni senkire.

Ha meg hamarabb szorulsz segítségre már eleve bajban vagy,és nem való neked még a párkapcsolat sem,nemhogy a gyerek,mert akkor az élettel megküzdeni is baromi nehéz.

Amennyit visszakapsz sokszor nem is térül meg,amennyi energiát belefektetsz.

Jobb egyedül.

14-essel nagyon egyetértek.

Szörnyű,energiavámpír szülők léteznek.

Rátelepszenek a gyerekük életére.

Én ezért sem akarok gyereket,az esélyét sem akarom megadni,hogy valaki azt érezze,amit már most én is.

Én sem vagyok egészséges,és mi lesz,ha a szüleim sem lesznek azok?

Az emberiség egy undormányos valami,nem képes szociális érzékenységgel élni,minek adnám,vinném tovább én ezt a rendszert?

Idővel sajnos minden gyerekre rárakódik ez a teher,és én nem akarom,hogy a saját nemlétező gyerekem ezt érezze.

Nem tudnék olyan gonoszságot tenni,hogy egy ember hívjak életre ebbe a gonosz világba.