Az emberekkel, vagy velem van a baj?!

16 éves vagyok. 1 éve már odáig eljutottam, hogy nincsenek barátaim (tényleg nincsenek). A családom bonyolult. Anyám nincs, apám csak elvár tőlem de nem figyel rám úgy mond. Sok testvérem van, de van közülük 3 akiket nem ismerek, a többiek már felnőttek és gyerekeik vannak stb. 2 bátyámmal élek még itthon, de ők egyáltalán nem veszik tudomásul, hogy van egy húguk. Pszchiológus-hoz régen kellett járnom (bár semmi okom nem volt, mert rendben voltam).Azt mondják, hogy túl komoly vagyok és nem tudok megbízni emberekben, mindenkiben a rosszat látom. Osztálytársaimat nem érdeklem, mert nem beszélek a problémáimról és inkább nem erőszakoskodnak, mert "félnek" a reakciómtól.Régen nagyon közvetlen ember voltam, egyben a legpofátlanabb bunkó, mindenkit lekiabáltam, ha nem tetszett valami, gondolom ezért gondolják ezt az osztálytársaim. Egyetlen ember aki megért és tudok vele beszélgetni, az az osztályfőnököm.Általában könyvekről, az emberekről szoktunk beszélni.Minden nap a halálon gondolkodom, de gyáva vagyok, mert az Apám nekem a mindenem és nem akarok neki szenvedést okozni. Rock-ot hallgatok, de a többi zene stílus sincs távol tőlem. Vajon én nem akarok barátokat, vagy az emberek nem akarnak olyan barátot, mint én?!