Ez csak engem zavar, vagy más is van így vele?

gondolod, mert látsz két embert csókolózni, akkor már az életük tökéletese, és szerelmesek?

ne viccelj már. alkalmi párnyomora lehet bárkinek. valódi öröme, évtizedekig tartó házassága nagyon keveseknek.

Igen én is így voltam vele. Ahogy az évek teltek, viszont az lett rosszabb, ahogy visszanéztem, és észrevettem, hogy milyen régóta magányos vagyok, és nem lelek párra. Természetesen körülöttem már mindenki komoly kapcsolatban van, én meg moziba is egyedül megyek, ahol persze párokat fogok ki. Most nekem lehetne vágni, hogy erről csak én tehetek, és tegyek ellene, de nem megy. Néha azt érzem, hogy ez így rendeltetett el, magányosan leélni az életem, és ebből tanulni valamit.

Valentin nap nem zavar, azt sem tudom mikor van, észre sem veszem.

Így vagyok ezzel én is, de hát ha nagyon szeretnél valakit magad mellé akkor tegyél érte, tudom valaki szerint ez hülyeség mert egy nőnek nem szabad kezdeményezni stb..

Próbáld csak meg, mi lehet belőle?

Vagy sikerül vagy nem, tudom azt is hogy egyszerű le írni de már alkalmazni nem az, nekünk a tanárom mondta anno azt hogy mi fiúk csak várunk de mire? Ne higgyük azt hogy a két szép szemünkért oda fognak jönni a lányok hozzánk, nem nagy a valószínűsége, ha nekünk meg tetszik egy lány/nő akkor nekünk kell oda menni hozzá aztán majd ki derül hogyan tovább.

Ahogyan a tanárom mondta mi fiatalok túl bonyolítjuk az életet, erre most már én is rá jöttem.

Régebben több lány is szeretett volna velem járni de én betolji voltam ezért vissza utasítottam őket, ezt utólag nagyon megbántam.

Vennem kéne a bátorságot és ha megtetszik egy nő oda kéne hozzá mennem végre.

21F

Én is így érzek, 28 éves férfi vagyok, idézek a saját blogomból:

"Sőt, a videó nézés közben együtt örülök több emberrel, szerelmes párral a saját boldogságuknak, valahogyan ezt így jól esik látni. Személyesen ez teljesen más érzéseket vált ki belőlem. ... Szóval akkor, december 4-én este baromira rosszul esett a Főtéren, többek között a színpad, a Mikulás és a jégkorcsolyapálya mellett, emberek között, majd a közeli bevásárlóközpontban sétálgatni és látni a barátokat és párokat, azt, hogy ők társasan csinálják azt, amit én is szeretnék, ám végre egyszer már nem magányos emberként. Néhány perc után szabályosan menekültem ezekről a helyekről, annyira fájt mindaz, amit láttam. Hiába voltam éhes, nem álltam be egyik gyorsétterem előtt várakozó sorba sem, nem akartam látni ennyi beszélgető, magát jól érző embert. Sok esetben nagyon visszafogott embernek gondolom magam (szerintem joggal), akinek nincsenek érzései, de akkor sírni tudtam volna az érzett fájdalomtól."