Egyedül vagyok és elfáradtam, te mit tennél?

Az ember egyik lábát teszi a másik elé, kipipálja az egyik feladatot a másik után, elfogadja, hogy az van, ami van. De néha eljön a pont, amikor megáll egy pillanatra, és maga is belátja: elfáradt. Nagyon.

Így, többes számban, amiben az a lényeg, hogy együtt. Egyedül is tudok küzdeni a végtelenségig. De már végleg elfáradtam.

Mert amit én érzek, az a magány és az elkeseredés, az a vágy, hogy legyen valaki, aki megölel és azt mondja, nincs semmi gond, itt vagyunk egymásnak és megoldjuk.

Biztos az ünnep hozta ki belőlem ezt az érzést, talán az év végi leeresztés is benne van, a testi-lelki, mentális kiürülés, hogy már nem esik jól mosolyogni. Jön az ünnep, a szereteté, a családé, az összetartozásé, és én félembernek érzem magam. Nem, úgy általában nem ezt gondolom magamról, nem hajtom mindenáron a helyzeteket, hogy találjak magamnak végre egy barátnőt. De most valahogy úgy beleégett ez a gondolat a tudatomba, hogy nem hagy nyugodni. Be kellett látnom, hogy nem esik jól egyedül lenni. Megoldom, de nem tetszik így.

24