Veletek is szokott ilyen lenni? (Click bait cím azért meg van)

Persze, én szoktam összekuporodva könnyek nélkül, belül sírni, hisz a magány elég kínzó állapot. De minden nap megvan az új lehetőség arra, hogy barátot, szerelmet/társat találj, addig meg le kell vezetni valahogy a felgyülemlett stresszt mozgással, vagy egyéb elfoglaltsággal, ami felemel, amiben örülsz, ami segít nem benneragadni az önsajnálatba.

Remélem hamar túljutsz ezen a mélyponton!

Én nem napok, inkább évek óta. Még úgy is, hogy néha megölelek embereket. Borzalmas és nyomorult érzés. Most is bekönnyeztem kicsit, ahogy végigolvastam a kérdést. :D

20/L

Igen, sokszor megtörtént ez. Az meg nem igazán boldogít, hogy sok ember van körülöttem, mert pont az emberek miatt lett ez a hiányérzetem, mivel szinte egytől egyig kegyetlenek, és mint ha a mai ember elfelejtett volna szeretni tudni. Régebben a gyerekek voltak azok, akik képesek voltak szívből szeretni, de már úgy vannak szocializálódva, hogy a külsőség a fontos, már a bölcsiseknél is.

Ha nagyon rámjön ez az érzés este, akkor bekapcsolom az egyik Ps-t, és kijátszom magamból fájdalmat, vagy legalább addig, hogy már ne tudjam nyitvatartani a szemem.

A legszebb élményeim között az van, amikor sérült gyerekeknek tartottunk előadást, és utána amikor a nevelőikkel beszélgettünk, az egyik kislány odajött, és átölelt minket a maga módján, egy kisfiú, meg kézzel készített díszeket adott nekünk :)

Ők azok, akik képesek tiszta szívvel szeretni, tőlük kéne tanuljunk.