Van még valaki ennyire szar helyzetben, mint én?

#10

Pont ezt akarom elkerülni. Látom a “jövőm“ a környezetemben élő középkorúakon. Nem nagyon tetszik. Anyám is depresszív és az a tipikus “hiába küzd“... Második diplomáját teszi le, de a fizetése kb. annyi mint nekem, nagyanyám lenézi még mindig, és depressziós.

Én sem tudom merre a kiút. Ki vagyok én valójában? Még ezt sem tudom. Üres vagyok mint valami program, csak reagálok.

4-es hozzászóló jól leírta, keress pszichiátert.

Ha nem fogadod meg ezt a tanácsot, megérdemled a sorsod.

Emberek szedjétek már össze magatokat,ez a leginkább rajtatok múlik, közhelyes de ez az igazság.

Keressete hobbit! Tudjátok milyen jó az? Én nem is gondoltam volna hogy egy jó hobbival mennyivel színesebbé válhat az élet!

Azt nem mondom,hogy rosszabb az életem,de nekem is rossz és szerintem még rengeteg más embernek. És nálad van akinek sokkal rosszabb.

Én ugyan egyetemre járok,mert a szüleim tudják fizetni,de pll nekem a családi oldal is szörnyű, szüleim olyanok mint egy idegen,nem tudok róluk kb semmit. Nem tanítottak meg semmire, így én is kb vegetálok. Szociális életem nulla,eleinte volt ,de folyton azt éreztem ,hogy nem vagyok elég jó,begubóztam és nem mertem velük találkozni. Az összes emberi kapcsolatommal kb ez lett,hogy végül bezártam,mert nem tudtam elhinni,hogy szerethetnek. Mostanában volt egy barátnőm akivel csak azért barátkoztam,mert nagyon tapadt,de közben annyira nem értettünk egyet semmiben,hogy az lett a vége hirtelen megszakította velem a kapcsolatot. Párkapcsolataim sincsenek,mert utóbbi két évben ha valami alakult mikor már révbe értünk volna mindenki lelépett. Nem dolgozom,mert félek az egésztől.

Mostanában azon agyalok,hogy egyedül elmegyek valami szórakozóhelyre vagy bárhová és hátha valaki szóba áll velem,mert egyre nagyobb igényem van a társas kapcsolatokra ,így két év bezártság után..

Hát srácok üdv a klubban.

15-ös, egyetemista vagyok mint te is, és hasonló gondokkal küzdök mint te. Én próbálok pozitív lenni, és értékelni azt amim van, de időnként nehéz. Van egy betegségem, ami akadályoz, emiatt egyetemet kellett váltanom, de a mostani is döcögősen megy, bár azért itt már jobban haladok. De akkor is emészt a tudat, hogy míg más 23-24 évesen már rég végzett, van munkája, párja, addig én még egy helyben toporgok, barátaim nincsenek, családom nincs, csak anyám, aki lassan már teljesen megkeseredik, azt kampec. Az ember persze csinálja, halad és küzd, de időnként nagyon nehéz fent maradni. És időnként könnyebb lenne csak elsüllyedni és hagyni az egészet a p.csába.

23/L