Vannak itt olyan emberek, akik nagyon kilógnak a társadalomból?

Mondhatni ugyanez. Mondjuk egy haver van akivel úgy mindent meg tudok dumálni.

Nálam az a helyzet, hogy az én korosztályomból kilógok. Néha szeretnék filozofálni, beszélgetni filozófiáról, csillagászatról, vallásról, kultúrákról stb. Nem csak az ilyen általános témákról. De egész egyszerűen nem tudok kivel. Pedig nem ekörül forog az életem, ugyanolyan életet élek mint bárki más. Tőlem idősebbekkel is sokszor próbálok kommunikálni, hátha bennük kicsit több az érdeklődés az ilyesmi iránt, de van, hogy nem.. És még ha érdeklődnek is, nem tudunk rendesen kommunikálni, mert betudják annak hogy csak egy gyerek akar okoskodni. Jó, 19 évesen nem sokan gyerekeznek már le, de érted mire célzok..

Túl idősnek érzem magam a fiatalokhoz, de az idősebbek meg túl fiatalnak néznek engem magukhoz. Elég nehéz így tartós kapcsolatokat kialakítani

Mi számít kilógásnak.

Egy átlagos közegben mindig kilógtam. Engem a művészet, vallá, filozófia, történelem stb érdekel nem felszínes szinten. No de ha a “saját” környezetemben vagyok, művészek, tudósok között, ott úgy érzem nem lógok ki.

Minden viszonyítás kérdése. Nem mindegy tehát milyen viszonyok között éljük le az életünket. Jelenleg kb (szàmomra) átlagos emberrel csak úgy érintkezem, hogy az utcán làtom őket. De dolgozni, élni stb csak a (most hülyén hangzik) magamfajtájával töltöm az időt. :)

Ezt, mióta dolgozom, mint szabadúszó (...) tehetem meg. Mondhatni a városban is meglehet találni azt az “Isten háta mögötti” világot, amit te szeretsz. ;) Törekedj rá, és boldog leszel.

Én így érzem, sehol nem tudok beilleszkedni. Évek óta vagyok a munkahelyemen, de idegennek érzem magam. Se haverjaim, se párom, a családom is leszar.

Valahol úgy érzem, mintha nem is léteznék, az emberek nekem jönnek az utcán, észre sem vesznek.

Ha tehetném én is kiköltöznék valami világtól távoli helyre. Vagy csak erdő szélére és ott élnék egymagam.

Attól függ, mi számít kilógásnak! Mentális beteg vagyok, nincs munkám, nincs párom, barátom is csak egy, de őt is csak szökőévente egyszer látom. Ha tehetném, én is elköltöznék a világ végére, az emberektől távol, mert a nagy részüket utálom és engem is utálnak esetleg öngyilkos lennék. Szeretem a családom, segítem őket az anyagiakon kívül mindenben, amiben tudom, ők is segítenek engem, ami jó dolog és emiatt kib...ott szerencsésnek érzem magam, viszont unom, hogy ezen kívül nincs életem. Legszívesebben elköltöznék a vidéki házunkba, ahol eléldegélnék egyedül vagy megölném magam, esetleg ebben a sorrendben. Sikertelen, kudarcokkal teli életem van, egy igazi vesztes vagyok.

Bocsi a panaszkodásért, de ezt jól esett kiadni magamból!

Jelen, de nagyon nem szeretnék ide tartozni. Szívesebben beleolvadnék az átlagos társadalomba. Családot, gyerekeket, barátokat szeretnék, hétköznapi életet élni. Sajnos ettől nagyon távol álok még, pedig már felnőtt ember vagyok. Nem szeretnék magányosan, keserű emberként meghalni.

Leginkább ott látom a problémát, hogy nagyon nehezen tudok az emberek felé nyitni. Nincs bennem az, hogy mosolygósan, önfeledten eltudnék beszélgetni akár idegenekkel is. Nincs bennem meg az a készség, hogy azonnal bárkit havernak tekintek, és spontán bármiről tudnák beszélgetni. Szerintem az emberek látják rajtam a zavarodottságot, az önbizalomhiányt, és inkább hagynak a fenébe. Valahogy változni kéne...

Hogyaszentségit. Első válaszoló, meglepődtem amikor elolvastam, azt hittem én írtam, csak nem tudtam róla :D

Nem tudom nálad, mikortól alakult ki, de én mindig is ilyen voltam, gyerekként is, aztán a komolyabb témák olyan 14-15 évesen jöttek elő. Hála az istennek apummal néha tudtam ezekről beszélni, ha volt idő, mert egy rugóra járt az agyunk.

De rajta kivül én is azt éreztem, hogy nem jó helyen, nem jó idöben vagyok.

Volt egy időszakom, amikor nagyon szerettem volna már mással, hozzám hasonloval ezekről beszélgetni, már el is képzeltem, fantáziáltam milyen jó lenne. De sajnos még most 23 évesen se találtam olyan embert. Van olyan ember aki meghallgat, de különösebben nem tudja ő se elmondani mit gondol, így magamra maradok a gondolataimmal.

Kérdező: nyugi, értékes vagy, semmi baj nincs veled. Én is egy kis erdőben, eldugott helyen élnék, vagyis fogok is, mert megakarom valósítani, képtelen lennék városban élni, még faluban is csak olyan helyen ami csendesebb környék, vagy erdőközeli.