Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Nincs életem, mi tévő legyek?

Nincs életem, mi tévő legyek?

Figyelt kérdés

Nagyon magányosan érzem magam, nincsenek barátaim, senkim. Fősulis vagyok, most fogom befejezni az első évemet, és eddig még senkivel nem tudtam megismerkedni. Egy barátnőmmel együtt jöttünk fősulira egy szobába is , de ő másokkal kezdett barátkozni, 'menő' emberekkel, kapcsolata is van, és egyszerüen már nem is beszélünk, csak a nagyon szükséges dolgok miatt, mert még mindig egy szobába élünk, de mondtam neki is már, hogy jövőre itthagyom a kolit.. Csak ő volt igazából barátnőm, és nagyon magányos vagyok, hogy ő lecserélt. Nem tudok barátkozni, 1 éven keresztül próbáltam, de itt már nem lehet szoros barátságokt kötni, mert mindenkinek megvan már a saját kis klikje. Nem tudom mit tegyek, nem érzem igy jól magam, a napjaim monoton, elmegyek órákra, szobába vagyok egyedül, tanulok, aztán meg korán lefekszem és ennyi. És persze a szobatársam éjfél után jön be, hatalmas zajjal.

Hagyjam ott a fősulit és kezdjek valami másba? Nem tudom hogyan kell barátkozni, nem érzem jól magam, egyre sötétebb és depresszivebb gondolataim vanna, a tanulásra sincs motivációm.

Azért mentem fősulira mert a barátnőm is oda ment, lehet ott kellene hagynom vagy nem is tudom; de úgy érzem, hogy nem élek.



2018. máj. 25. 22:54
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
olvasok meg néha rajzolok, animézek, sorozatozok.
2018. máj. 26. 22:34
 12/20 anonim ***** válasza:
77%

Vidiripi


Na akkor javaslom keress hasonló beállítottságú embereket. Kezd a keresést az interneten aztán lehet személyes találkozás is. Mennyire rajzolsz jól? Mert a kész rajzaidból akár még egy kis pénzt is tudnál csinálsz eladod őket vagy megrendelésre csinálsz rajzokat!

A Facebookon ha jól tudom még külön oldal is van az animé rajongóknak.

De vállalhatsz pl. közösségi munkát is vagy egyéb szervezethez is csatlakozhatsz pl. környezetvédők vagy kirándulók, bicajosok, rengeteg van csak választanod kell. Járj el rendezvényekre, zenei előadások biztos hogy vannak díjmentesek is. Vagy más egyéb rendezvények. Vagy ott a sport is. Legyél már egy kicsit kreatív! Annyi minden van nézz körül!

2018. máj. 26. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
Nem az lenne a legjobb megoldás, ha meghátrálnál és bebújnál a szobád sarkába, hanem az lenne a legkönnyebb. Ahhoz nem kell erőfeszítést, sőt egy lépést se tenni. Az élet nem arról szól, hogy az ölünkbe pottyannak a dolgok, hanem hogy értük megyünk. Nem azzal kell odamenni valakihez, hogy legyél a barátom, hanem el kell kezdeni beszélgetni. Szólni kell a másikhoz, hogy jelezd, hogy látod, hogy ő ott van. Bármiről, ami épp ott adódik a kollégiumban és a főiskolán, akár a konyhában a főzés kapcsán, akár az előadóteremben, mit tudom én, mi van nálatok. Bármiről: az időjárásról, a kajáról, egy filmről, egy tanárról, a másik cipőjéről. Mindenki talál épp neki szimpatikus embereket. Szólni kell a másikhoz, mosolyogni vagyis befektetni a kapcsolatokba, és ők vissza fognak szólni. Szimpatikus leszel nekik, és mivel mindenki más is, csakúgy, mint te, szeret valakihez szólni, ők örülni fognak neki, hogy van újabb ember körülöttük. Csacsogj, beszélj, nyílj meg, ismertesd meg magad: nem fognak felnégyelni, válaszolni fognak. Mit csináltál óvodában általános iskolában, középiskolában?
2018. máj. 26. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:

Én többek közt emiatt is hagytam ott az egyetemet, de szeptembertől megyek újra.

A sulit semmiképp ne hagyd ott csak mert nincs ott szociális életed, ha elmész onnan se lesz, viszont nagyon megnehezíted a jövődet.

Csináld végig ezt a pár évet és járj el sportolni egy csoportos órára, ott elég jól lehet ismerkedni.

2018. máj. 27. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

Nagyon hasonló szituban vagyok mint te, ha gondolod, írj, és beszélgethetünk. :)


19/L

2018. máj. 27. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

Én is sorozatozok, a zene is sokat segít. Szeretem az ázsiai zenéket, ki tudnak kapcsolni, mert különlegesebbnek érzem mint a mai tucat zenéket.

Hasonló beállítottságú emberekkel ismerkedj. Hidd el, sokan vannak.

2018. máj. 27. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:
Sajnos nekem ez nem megy, nem tudok csak úgy egy idegen helyre menni, senkit nem ismerve, mert csak állnék ott, és rohadt szar lenne. Próbáltam már és amikor hazakerültem beültem bőgni a szobámba,hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Akkor semmi nem jut eszembe, nem tudok csak úgy beszélni valamiről, mosolyogni mosolygok, néha már az ideg rángat, de olyan hülyének érzem magam. Szánalmasnak. Néha annyira jó lenne eltünni, ebből a roh_dt k_bsztt világból,ÉN ÉLETKÉPTELEN VAGYOK.
2018. máj. 28. 10:41
 18/20 anonim ***** válasza:
67%

Vidiripi


"Sajnos nekem ez nem megy, nem tudok csak úgy egy idegen helyre menni, senkit nem ismerve, mert csak állnék ott,..."


Ezt megtudom érteni én is éltem át hasonló helyzetet! De azt már nem teljesen hogy nem figyelsz arra mit írtam!

De teszek még egy próbát!

Ismétlem!

"Kezd a keresést az interneten aztán lehet személyes találkozás is."

- Akár hiszed akár nem én internetes ismeretség révén barátkoztam össze tőlem majd 150 km-re éle emberekkel és azóta már természetesen személyes találkozás is volt. Sőt több alkalommal voltam náluk vendégségben, meghívtak!

De egy valamit jegyezz meg! Az első lépést neked kell megtenned. Ha nem teszed meg akkor az azt jelenti hogy nem fáj eléggé! Majd ha fáj eléggé akkor megteszed. Ja amúgy már mi is beszélgetünk egy kicsit ha eddig nem tűnt volna fel! :) (ami esélyes) :D

2018. máj. 28. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:

Nem tudsz eltűnni ebből a világból, ebben élsz! És mivel az eltűnök esélye kiesett, marad a másik, hogy megtanulsz benne élni. Erőfeszítést kell tenni! Az élet nem csupa kellemes és könnyű dologból áll, néha el kell menni fogorvoshoz meg más orvoshoz, amit az ember utál, vagy takarítani kell vagy korán kell kelni - ez vele jár. Nem lehet kimazsolázni az életet csak a könnyűre és kényelmesre. Nem sajnálni kell magad, hogy szerencsétlen vagy meg életképtelen, mert akkor tényleg az leszel. Azt akarod? Jó az neked? Nem. Akkor tessék elkezdeni csinálni valamit, mondjuk beszélgetni. Nem kell akadémiai székfoglalót tartani sem hosszúságában, sem mélységében. 1-2 mondat is elég. Aztán a másik válaszol valamit, amire te is válaszolsz újabb egy mondattal. Olvassál mindenféle internetes újságot, hogy legyen témád. Meg lehet dicsérni a másik cipőjét, megkérdezni, hol vette. Elmesélni valami veled történt eseményt, mindenkivel történik valami. Keress olyan embereket, akik ránézésre szimpatikusak. Nem harapnak.

Amúgy mit tanulsz és az érdekel?

2018. máj. 28. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Megoldani senki nem tudja a helyzetedet csak te, valakinek a kapcsolatok kiépítése megy nehezen valakinek pedig más, valamilyen oka biztosan van

írj nyugodtan ,ha szeretnél beszélgetni :)

2018. jún. 7. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!