Miért hiszik azt az emberek, hogy az iskolai lelki-testi bántalmazást úgyis kiheveri az ember felnőtt korára?
Engem is nagyon kiközösítettek, elhataroztam akkor, hogy majd felnottkoromban bosszut allok rajtuk.
Most 25 evesen mar eszem agaban sincs, inkább azon vagyok, hogy a mostani konfliktusokat kezeljem es kialljak magamert, NE kovessem el AZT a hibat mint regen.
Érdemes lenne jó tanulságként levonni a múltat és Pont emiatt keménynek lenned. Ha fiú vagy, akkor pláne! Nagyon érzékeny lelkületû vagyok én is, de nap mint nap edzek, teszek magamért, ha konfliktusba kerülök, NE az legyen, mint régen...
Sok sikert!
Azért hiszik ezt mert a legtöbben nem gondolnak bele, hogy nem mindenki egyformán dolgozzak fel a vele történteket. Úgy gondolom az is közre játszik kinek milyen a családi környezete, ha legalább otthon megkapja a biztonságos szerető környezetet, talán az átélt traumát is hamarabb még azon melegében sikerül átlépnie/feldogoznia/megértenie. Hiszen bár egy oldalról lerombolják az illetőt, de a másik oldalról megkapja a család részéről a támogatást, szeretetet.
De nagyon sokan vannak, akik nem képesek akkor megfelelően kezelni a helyzetet, esetlegesen még a családi háttér sem tökéletes és az egész helyzet csak rosszabbodik az évek múlásával. Nem vagyok ugyan pszichológus de a legnagyobb probléma szerintem, hogy a legtöbb esetben az áldozatok csak túlélni akarnak, hitegetik magukat, hogy később jobb lesz de ez nem feltétlen van így. Mert a társadalomban megtalálhatóak ugyanazok az emberek, akik az iskolában is pokollá teszik a "gyengébbek" vagy "furcsábbak" vagy szimplán csak kicsit "másabbak" életét. Ugyanúgy meg kell ezekkel a helyzetekkel küzdeni, és ha már egyszer elbukott benne az ember, segítség nélkül nagyon kevés esélyt látok rá, hogy képes lesz kezelni. Ezzel pedig elértünk abba a helyzetbe, hogy a napokat csak "átvegetáljuk" és képtelenek vagyunk tovább lépni egy jobb életbe.
Ráadásul a lelki eredetű bántalmazásból ugyanolyan nehéz felállni mint a fizikaiból. Sőt. Ha eddig nem sikerült neked, én mindenképpen ajánlom a szakembert. De annak csak úgy van értelme, ha őszinte vagy vele (tehát teljesen megbízol benne) és elmered mondania legbelsőbb félelmeidet is neki. Anélkül, hogy beszélnél róla neki, te sem nézel szembe a múlt démonaival ezáltal pedig esélytelen hogy képes legyél feldolgozni a történteket és ne ez határozza meg az életedet.
Sok sikert neked! Kívánom, hogy megtaláld a segítséget, amire szükséged van.
Engem is bántottak gimiben, de megbeszéltem azokkal akik szekáltak, és most az utolsó évben még jó is lett velük a kapcsolatom. Szóval én teljes mértékben kiheverem a történteket. Jó jellem formáló volt számomra. Képes vagyok kiállni önmagamért, nem hagyom, hogy mádok elnyomjanak.
Szerintem beszélgess egy jó pszichológussal, ne félj megnyílni neki, mert minden nap olyan, vagy ahhoz hasonló történeteket hall, mint amilyen a tied is. Sok sikert a lelki békéd megtalálásához.
19/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!